Dunántúlnyi területen keresik a Titanic közelében eltűnt tengeralattjárót

baleset
2023 június 21., 18:07

Elképesztően bonyolult feladat megtalálni a Titan mini-tengeralattjárót, de egy ilyen helyzetben meg kell őriznünk az optimizmusunkat - ezt mondta magyar idő szerint szerda este Bostonban tartott sajtótájékoztatóján Jamie Frederick kapitány, az amerikai partiőrség tisztje. Frederick kapitány és kollégái kevés újdonsággal szolgálhattak, de sok részletet megosztottak a mentőakcióról, amelynek, mint hangsúlyozta, továbbra is az a célja, hogy élve kimentsék a Titanic-néző expedíció 5 tagját.

Mint mondta, az amerikai partiőrség jelenleg öt hajóval és két vízalatti drónnal keresi a Titant, hamarosan azonban már 10 hajóval és még több robottal folytathatják majd a keresést. Ez így sem lesz egyszerű, mert mint a kapitány fogalmazott, egy Connecticut államnál két és félszer nagyobb felszíni területen keresik a Titant, ami durván 32,5 ezer négyzetkilométeres területet jelent. Magyar olvasóknak viszonyítási alapként talán hasznosabb tudni, hogy a terület, amelyet át kell fésülni, valamivel kisebb, mint a 37 ezer négyzetkilométeres Dunántúl.

photo_camera Jamie Frederick kapitány a partiőrség bostoni sajtótájékoztatóján. Fotó: JOSEPH PREZIOSO/AFP

Méghozzá gyorsan, mert a korábban megjelent információk szerint a mini-tengeralattjáró sűrítettlevegő-tartaléka nagyjából csütörtök reggelig lehet elég. Frederick sok kérdést kapott az utasok víz-, élelmiszer- és levegőtartalékairól, amire azt mondta, nem akar spekulálni, a megjelent információkat pedig viszonyítási adatpontként, nem tényként kezelik.

Sok kérdés érkezett a dörömbölésre emlékeztető hangokról is, amelyeket a Titanic közelében egy kanadai felderítő repülőgép hangradarja érzékelt. A partiőrség tisztje erről azt mondta, ma is érzékeltek felderítők hasonló, azonosítatlan zajokat, azok feltételezett forrásához küldtek is egy vízalatti drónt, de egyelőre nem találtak semmit. A kanadai hatóságok megosztották a felvételeiket az amerikaiakkal, akik elemzik azokat. Mint mondta, amerikai idő szerint csütörtök reggel újabb távvezérelt vízalatti robotok érkeznek majd a kutatási területre, amelyek mélyebbre tudnak merülni, mint amelyekkel eddig dolgoztak.

Az Oceangate Titan mini-tengeralattjárója merülés előtt
photo_camera Az Oceangate Titan mini-tengeralattjárója merülés előtt Fotó: OCEAN GATE / HANDOUT/Anadolu Agency via AFP

Hogy mit lehet tudni a Titanról, annak utasairól, és mit lehet sejteni arról, ami a mini-tengeralattjáróval történhetett, arról ebben és ebben a cikkünkben írtunk részletesebben. (BBC)