Augusztustól vége az árstopoknak

gazdaság
2023 június 22., 10:58

Augusztus elsejétől kivezeti a kormány az élelmiszerár-stopot minden eddig hatósági áras terméknél - ezt jelentette be a szerdai kormányinfón Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter.

A döntést azzal indokolta, hogy a kormány, a jegybank és független gazdasági szakértők előrejelzése szerint is csökken augusztustól az infláció, akkor 15 százalékos inflációs rátára számítanak, ami az év végéig egy számjegyűre csökkenhet. Éppen ezért már nincs szükség azokra a lépésekre, amelyek Gulyás szerint eddig sikeresen gátolták az infláció növekedését.

Az árstopból kikerülő termékekre viszont kiterjesztik majd a kötelező akciózást. A boltoknak a beszállítói ár alapján 15 százalékkal olcsóbban kell majd adniuk a hatósági árazásból kikerülő termékeket az üzletekben. A HVG kérdésére a miniszter elmondta, hogy az új rendszert, vagyis hogy az eddig hatósági áras termékeket a beszerzési árnál 15 százalékkal olcsóbban kell adni, legalább december 31-ig fenntartaná a kormány. A kötelező akciózás nem egész termékkategóriákra érvényes, de Gulyás szerint legalább két terméket akciósan kell adni egy kategóriából. Tehát míg eddig mondjuk minden 2,8 százalékos tejet rögzített áron kellett adni, most legalább két márkát kell majd akciósan adni. Hogy ez melyik két termék, azt a boltok döntik el. Eddig amúgy tilos volt a beszerzési ár alatt árulni termékeket.

Gulyás az RTL kérdésére azt mondta, nem ért egyet azokkal a közgazdászokkal, akik úgy vélik, hogy az árstopok vezetnek inflációhoz. Szerinte az árstop kivezetése emeli az inflációt, de úgy látják, hogy a bevezetett kötelező akciózás és az, hogy a SZÉP-kártyát hideg élelmiszerre is föl lehet majd használni, tompítani fogja a kivezetés inflációemelő hatását.

Ennyi tojás még gombócból is sok volna, de vajon van-e kétszer annyi, mint amire szükség van?
photo_camera Ennyi tojás még gombócból is sok volna, de vajon van-e kétszer annyi, mint amire szükség van? Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

A kormány a családtámogatási rendszerben is komoly változásokról döntött, 2024-től lényegében kivezetik a CSOK-ot, és szigorítanak a babaváró hitel feltételein.Gulyás Gergely szerint a háború és az "elhibázott brüsszeli szankciók" miatti infláció, valamint az ingatlanárak emelkedése átalakította a családtámogatási eszközök elemeinek hasznosságát. A kormány úgy látja, hogy a Családi Otthonteremtési Kedvezménnyel lényegében már csak kistelepüléseken lehet ingatlant vásárolni, a városokban az inflációnál nagyobb ingatlanár-emelkedés miatt a CSOK-hitel és önrész mellett bankhitelre is szükség van, a magas kamatok miatt viszont a hitelezés nagyon lelassult. Ezért a kormány úgy döntött, hogy 2024-től csak a falusi CSOK programot tartják meg, a városi CSOK-ot kivezetik.

A kormány azzal bízta meg a családtámogatásért is felelős Csák János kulturális és innovációs minisztert, hogy tárcája dolgozzon ki egy alternatív támogatási rendszert, ami felválthatja majd a CSOK-ot. A Falusi CSOK-ban elérhető támogatásokat viszont megnövelik, egy gyerek esetén 600 ezer forintról 1 millió, 2 gyereknél 2,6-ról 4 millió, három gyereknél pedig 10-ről 15 millió forintra.

A babaváró hitel úgy változik, hogy 2024-től csak olyan családok vehetik majd föl, amelynek nő tagja 30 év alatti. Ezzel azt szeretné a kormány elérni, hogy a nők minél korábban vállaljanak gyereket, hogy aztán nagyobb eséllyel szüljenek második, esetleg harmadik gyereket is. Gulyás szerint a kormány úgy vette észre, hogy kitolódik a gyerekvállalás a nőknél, és minél később szüli meg egy nő az első gyerekét, annál inkább csökken a valószínűsége annak, hogy több gyereket is vállal. 2025-ig átmeneti időszak lesz érvényben, vagyis 30 és 40 év közötti nők is fölvehetik majd a hitelt, de csak akkor, ha igazolják, hogy várandósak. A hitel összege közben emelkedik egy egész millió forinttal, 10-ről 11 millióra.

Érdemes megjegyezni, hogy a 2022-es választási kampányban Orbán Viktor azt ígérte, hogy ha a Fidesz győz, az összes családtámogatási formát meghosszabbítja és ki is terjeszti. A 444 újságírójának kérdésére, hogy ha a miniszterelnök ezt ígérte, akkor miért történik most ennek az ellenkezője, Gulyás azt mondta, hogy egyrészt a kormány kiterjeszti a családtámogatásokat, pontosabban azok egy formáját, a falusi CSOK-ot, a többit pedig átgondolja. Hozzátette, hogy amikor Orbán azt mondta, a családtámogatás összes eleme működik, és ezért az összeset meghosszabbítja majd a kormány, akkor ez megfelelt a valóságnak, azóta viszont a hitelkamatok az egekbe emelkedtek, a hitelezés pedig lényegében leállt az országban.

Gulyás Gergely beszélt a szerdai horvátországi helikopterbalesetről is, azt mondta, hogy a magyar honvédség saját halottjának tekinti a balesetben elhunyt magyar katonákat. Egy Airbus H145-ös helikopter zuhant le három magyar katonával, kettejük holttestét megtalálták, a harmadik katona eltűnt, de érdemi esély a túlélésére nincs Gulyás szerint. A honvédség vezérkari főnöke egy szakértői csoporttal a helyszínre érkezett, és azonnali szakértői vizsgálat kezdődött a horvátok bevonásával. Az RTL kérdésére Gulyás azt mondta, még zajlik a vizsgálat, hogy mi vezethetett a balesethez. Felmerült, hogy valóban egy kifeszített drótkötél okozhatta a tragédiát, de ez Gulyás szerint egyelőre találgatás. Azt is mondta, hogy a Honvédség saját halottjának tekinti az áldozatokat, így a temetésükről is gondoskodik. Az áldozatok nevét, beosztását, rangját a Honvédség hozhatja nyilvánosságra.

Az ATV kérdésére, hogy kifizetik-e a hatmilliárd forintot a fővárosnak, ha nem lesz autós forgalom a Lánchídon, Gulyás azt mondta, van egy kormányhatározat, amit be fogunk tartani, ha a főváros is betartja, akkor fizetnek, ha nem, akkor nem tudnak fizetni. Szerinte nem lehet rosszindulattal vádolni a kormányt a jelenlegi főpolgármesterrel szemben, Tarlós István ideje alatt határozták meg a feltételeket.

Az ATV újságírója arról is kérdezte Gulyást, hogy a kormánynak van-e arra stratégiája, hogy a Chat GPT és hasonló MI-rendszerek fejlődése ne okozzon nagy munkahelyvesztést a magyar gazdaságban. A miniszter szerint olyannyira van, hogy már 2020-2021 körül kidolgozott a kormány egy mesterségesintelligencia-stratégiát, Igaz lehet, hogy érdemes ezt a stratégiát aktualizálni, ha kialakul értelmes vita a témában.

Kollégánk, Haszán Zoltán megkérdezte Gulyás Gergelyt, tudja-e, hogy hol készült az a sírokat ábrázoló kép, amit a kormány a legújabb kampányában felhasznált, mire a miniszter bevallotta, hogy fogalma sincs. Hogy miért nem derül ki a kormányzati kampányból, hogy a kép Izjumban készült, ahol a megszálló orosz katonák által meggyilkolt ukránokat temették a képen látható sírokba, Gulyás annyit mondott, nem tudja, van-e jelentősége annak, hogy a kép hol készült, az állítást viszont, hogy "elég a háborúból, itt az ideje a békének", a kép alátámasztja. Mint mondta, a magyar kormány álláspontja az, hogy Oroszországnak nem lett volna szabad megtámadnia egy független országot. Bár ez nem derül ki a kormányzati kampányból, ahogy sok minden, amit a kormány sokszor elmond, nem derül ki az ilyen hirdetésekből. A 444 megkérdezte, hogy az áldozatok nem érdemlik-e meg, hogy ha már a sírjuk képét kormányzati kampányhoz használják föl, akkor a kampány részeként elmagyarázzák, miért és hogyan haltak meg a sírokban lévő áldozatok. Gulyás erre azt mondta, hogy egy olyan háborúról beszélünk, amit az egyik ország indított egy másik ellen, Oroszország háborút indított Ukrajna ellen. A felvetésre, hogy ez, mármint hogy Oroszország indított háborút, nem derül ki a hirdetésből, Gulyás annyit mondott, szerencse, hogy Magyarországon több forrásból lehet tájékozódni.

link Forrás

Az RTL megkérdezte a minisztert azokról az iskolákról, amelyek felújítását a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium levette az állami beruházások listájáról, de amelyeknél sürgős felújításokra van szükség. Említették például a gyömrői iskolát, amely annyira beázott, hogy leesik a vakolat, ez pedig esetenként a gyerekek testi épségét veszélyeztette. Gulyás azt mondta, hogy az ilyen típusú sürgős felújításokra mindig van tartalék, ehhez az iskola igazgatójának és a Klebelsberg Központnak jeleznie kell a problémát. Azt is mondta, hogy szintén az igazgató és az iskolafenntartó központ kérésére a kormány fel is oldhatja a befagyasztott felújítási projekteket, ha az tényleg nagyon indokolt.

Kiemelt videóink