Rácz András szerint a szombati káosz után már Putyin 2024-es újraválasztása sem vehető biztosra

háború
2023 június 25., 11:40

Az Oroszország-szakértő az oldalán vette sorra az orosz villám-polgárháború tanulságait. Egyrészt Prigozsinnak vége, mindent elvettek tőle. Rácz András szerint ez a legjobb a lehetséges végkifejletek közül, mivel a Wagner-vezér győzelmével egy olyan ember szerzett volna hatalmat, aki normálisnak tartotta, hogy a dezertálással próbálkozó harcosait nagykalapáccsal végzik ki.

A történtek legnagyobb vesztesének mégis Vlagyimir Putyint és a hozzá kötődő elitet tartja: „Az orosz állam és annak irányítása ugyanis tegnap tragikusan leszerepelt. Olyan a második világháború óta nem történt, hogy egy nem állami fegyveres erő több, mint nyolcszáz kilométert masírozzon Oroszországban anélkül, hogy érdemi ellenállásba ütközött volna.”

Rosztoviak nem tiltakoznak a városukat megszálló Wagner magánhadsereg katonái ellen 2023. június 24-én.
photo_camera Fotó: FEODOR LARIN/Anadolu Agency via AFP

Szerinte nem az erő hiányzott az ellenálláshoz, hanem a határozott döntéshozatal. Ez pedig nagy károkat okozott a hadseregnek, hiszen Prigozsinék lelőttek legalább hét helikoptert és egy repülőgépet. Ez Rácz szerint legalább 12-15 főnyi, jól képzett személyzetet és sokmilliárdos kárt jelent. Aztán a Lukasenko által közvetített alkunak köszönhetően az egészet büntetlenül megúszták.

Az elemző szerint kiderült, hogy a mindig határozottnak, higgadtnak és rettenthetetlennek beállított Putyin valójában képtelen kezelni egy hirtelen kitörő, váratlan válságot. Az orosz állam megbénult az események hatására, miközben egy határozott kremli iránymutatás mellett ennek az ellenkezője kellett volna, hogy történjen. „Lehetséges, hogy Prigozsinnak egy korábbi, gúnyos megjegyzése a bunkerben lapuló vénemberről (бункерний дед) nem is volt annyira téves.” Ráadásul a moszkvai elit nagy része is menekülőre fogta.

Rácz András szerint Putyin tekintélyvesztése újra nyílttá tette a 2024 tavaszi elnökválasztás esélyeit. „A tegnapi nap után viszont egyáltalán nem biztos, hogy ez a verseny tényleg olyan lefutott lesz, mint amilyennek korábban gondoltuk.”

Ezért szerinte mindazoknak, akik akár Oroszországban, akár külföldön a Putyinnal való kapcsolatra alapozták a politikai-üzleti stratégiájukat, célszerű ezt átértékelniük, vagy legalább felkészülniük alternatív forgatókönyvekre is.

Pont ezért a hazai szereplőknek is azt javasolja, fordítsanak végre érdemi erőforrásokat az orosz belpolitika értelmezésére és elemzésére, rendesen feltérképezve a meghatározó szereplőket és köreiket, mert hamarosan szükség lesz erre a tudásra.

Kiemelt videóink