Két nap után előkerült Prigozsin, azt állítja, nem akartak rendszerváltást

háború
2023 június 26., 15:35

A Wagner vezére hétfő délután a sajtószolgálatán keresztül közölt egy hangfelvételt, amin a hét végi felkelés okairól beszél. Azt mondta, kezdetben csak tiltakozni akartak az ellen, hogy az orosz hadvezetés integrálni akarja őket. A terv az volt, hogy június 30-án tüntetőleg bevonulnak Rosztovba, ahol átadják a felszerelésüket a védelmi minisztériumnak. De rakétatámadás érte őket, ami körülbelül 30 emberüket megölte, ezért azonnal kivonultak a megszállt területekről. Nem akartak támadni, sajnálja, hogy le kellett lőniük néhány helikoptert, de nem hagyhatták válasz nélkül, hogy bombázzák őket. Állítása szerint a földön egyetlen embert sem öltek meg.

photo_camera Fotó: HANDOUT/AFP

A céljuk az volt, hogy megakadályozzák a Wagner feloszlatását, valamint felelősségre vonják azokat, akik rossz döntéseikkel halmozták a hibákat a „különleges katonai művelet” során. Abban a pillanatban álltak le, amikor az első rohamosztag felállította a tüzérséget Moszkvától 200 kilométerre, és nyilvánvalóvá vált, hogy sok vér fog folyni.

Prigozsin szerint egyrészt nem akartak orosz vért ontani, másrészt eleve csak tiltakozni akartak, nem pedig megdönteni az ország vezetését. Ezután Lukasenko felajánlotta neki, hogy a Wagner működhet tovább Fehéroroszországban. A hírek szerint ott máris nyolcezer fős tábort építenek nekik.

A Wagner tankja Rosztovban
photo_camera A Wagner tankja Rosztovban Fotó: ARKADY BUDNITSKY/Anadolu Agency via AFP

Megjegyezte, a menetük sok olyan biztonsági problémára rámutatott, amiről korábban is beszélt. „Huszonnégy óra alatt megtettük azt a távolságot, ami megfelel az orosz csapatok 2022. február 24-ei kiindulópontjától Kijevig és ugyaninnen Ungvárig tartó távolságnak. Ha a feladatokat a »különleges katonai művelet« kezdetén ugyanazok az emberek végezték volna, mint a Wagner zsoldosai, talán egy napig tartott volna a »különleges művelet«.

Szombat este a Kreml megígérte Progozsinnak, hogy az orosz hatóságok ejtik a vádakat ellene és a wagneresek ellen, azonban hétfőn kiderült, hogy az eljárást formálisan mégsem szüntették meg.