Két magyar előadóművész gyerekszínészek felhasználásával népszerűsítette, jelenítette meg a homoszexualitás egyik látványos megnyilvánulási formáját

Média
2023 augusztus 09., 15:12

A 444 bizonyítékot talált arra, hogy két közismert magyar előadóművész olyan videófelvételt készített és publikált, ami a transznemű életmódot népszerűsíti gyermekkorú nézőknek. A célközönség elérése érdekében a műsorszámban ráadásul gyerekekkel játszattak el bizonytalan nemi identitású karaktereket. A produkciót legalább egy alkalommal leadta a kormányközeli TV2.

A kormánykritikus közbeszédben csak "homofób törvénynek" nevezett, két éve elfogadott jogszabály - amelynek hivatalos neve "2021. évi LXXIX. törvény
a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról - kimondja:

"(...) tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.”Az infantilis hangütése alapján gyermekkorú közönségnek szánt műsorszám legelején az egyik férfiként megismert előadóművész egy svájci kórház műtőjében megszül egy gyermeket, a másikuk - szintén biológiai férfi - a következő jelenetben tanárnőt alakít, aki egy gyermekszínész által játszott, bizonytalan nemi identitású alsó tagozatossal beszélget. Aki a következő jelenetben ennek hatására kislányruhában jelenik meg. A későbbi jelenetben az egyes számú előadóművész kerámiaboltban vásárolna, ám amikor meghallja a "köcsög" és a "fakanál" szavakat, perrel fenyegeti meg az eladót.

A szóban forgó előadók Bagi Iván és Nacsa Olivér fideszes humoristák, a műsorszám pedig a Médiacápa címen futott műsoruk Terry Black paródiája, ami itt tekinthető meg:

link Forrás

Az előadók szerencséje, hogy a műsor a vonatkozó törvény elfogadása előtt készült.