Már augusztusban új sebességmérő kamerákat szerel fel a Fővárosi Önkormányzat

közlekedés
2023 augusztus 14., 07:27

A főpolgármester már februárban egyeztetni kezdett a rendőrséggel, hogy nullára csökkentsék Budapesten a halálos közúti balesetek számát. Akkor egy 23 éves nő halt meg amiatt a Harminckettesek terénél, mert egy túl gyorsan hajtó autó a villamosmegállóba sodródott. Majd miután július elején egy 130-150 kilométer per órával autó ölt meg egy biciklist az Árpád hídon, Karácsony Gergely sebességmérő kamerák telepítését ígérte.

Első lépésként a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága 45 darab sebességmérésre alkalmas, fix telepítésű kamerát vett bérbe, amiknak a helyét a technikai adottságok és a közlekedésbiztonsági veszélyek figyelembevételével jelölik ki, közölte a főpolgármesteri hivatal sajtóosztálya a 24.hu-val.

Az első kamerákat már augusztusban felszerelik.

A kamerák a rögzített adatokat a fővárosi közúti forgalomirányítási rendszeren keresztül automatikusan továbbítják a rendőrségnek. Egyébként szeptembertől jelentősen megemelkedik a közlekedési bírságok díjszabása. Például 15 km/órás túllépésnél 30 ezer helyett 39 ezer forintot kellene fizetni.