Nemcsak Dézsi polgármester Audijára szórta a pénzt a győri önkormányzat: a havi 608 ezres kocsi a dobogóra se volt elég

belföld
2023 augusztus 22., 15:24

Évi 134 millió forintba kerül a győri városvezetők, illetve a nagyobb győri önkormányzati cégek vezetőinek autóbérlése – derül ki az Úgytudjuk.hu adatigénylése nyomán közzétett dokumentumokból. Illetve mostantól már ennél kevesebbe, hiszen, miután a múlt héten nyilvánosságra került, hogy Dézsi Csaba András polgármester havi 930 ezerért bérelt Audival autókázik például Rammstein-koncertre, Dézsi, azt állítva, hogy nem is tudta, hogy a Borkai Zsolttól megörökölt kocsi ennyit visz el, átült egy önkormányzati autóba.

A városháza által nyilvánosságra hozott adatokból készített Úgytudjuk-toplista szerint a második helyen az áll (vagyis állt eddig), aki egy Audi Q3-at használ, amit havi 655 ezer forintért bérelnek; a lap szerint ez a személy „lehet akár polgármesteri főbiztos, Virág-Adorján Andrea, a jegyző, Nagyné Dr. László Edit, esetleg valamelyik alpolgármester” (azért tippelnek, mert az önkormányzat nem minden autónál árulta el, ki a használójuk). Őt követi a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft.-nek havi 644 ezerért bérelt autó vezetője, aki a lap szerint valószínűleg az az Endrődi Péter, aki Dézsi kabinetfőnöke is. Dézsi döntése előtt a dobogóra se fért volna fel a Győr-Szolnál 608 ezerért bérelt Kodiaq áll, ami a lap szerint talán a céget vezető Prédl Antal használatában van.

A listából az is kiderül, hogy a Városrendészetnek 478 ezerért, míg a GyőrPlusz nevű helyi médiacégnek 450 ezerért bérelnek autót. „Első esetben nem tudjuk, pontosan ki használja az autót, utóbbi esetben ifj. Knézy Jenő” – írja a lap, amely összesítve a részadatokat arra jut, hogy „az önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal és az általunk kérdezett cégek tehát összesen havi bruttó 11 millió 192 ezer forintért bérelnek személyautókat”.