Újabb három hónapig, november végéig marad előzetes letartóztatásban az Oroszországban „kémkedés” miatt elítélt amerikai újságíró. Evan Gershkovich előzetes letartóztatását utoljára májusban hosszabbították meg.
Az akkor 31 éves Gershkovichot március végén vették őrizetbe az orosz hatóságok, mert állítólag titkosított információkat próbált megszerezni egy fegyvergyárról. Egy volt KGB-börtönben tartják fogva. Ő az első amerikai újságíró a hidegháború vége óta, akit kémkedéssel vádolnak. Bár a munkaadója, a Wall Street Journal és az amerikai állam is rendre tagadja a vádat - az orosz állami hírügynökségek pedig rendre visszazsarolnak -, egyelőre szó sincs arról, hogy elengednék vagy elcserélnék.
Az újságíró letartóztatása mostanra a rohamosan romló orosz-nyugati kapcsolat egyik szimbóluma lett.
Evan Gershkovich az első amerikai újságíró, akit kémkedés miatt őrizetbe vettek Oroszországban a hidegháború vége óta. Emigráns szülők hazavágyó gyerekeke, a Wall Street Journal tudósítója, akire súlyos börtönbüntetés vár.
„Mélyen csalódottak vagyunk, hogy továbbra is önkényesen és jogtalanul tartják fogva (Gershkovichot), mert az újságírói munkáját végezte" - áll a Wall Street Journal közleményében a bíróság döntése után. „Az ellene felhozott alaptalan vádak kategorikusan hamisak, ezért továbbra is szorgalmazzuk az azonnali szabadon bocsátását. Az újságírás nem bűncselekmény”, írja a lap szerkesztősége.
A sors fintora - vagy pont, hogy nem -, hogy Gershkovich egyébként orosz származású, szülei mindketten orosz zsidók, akik fiatal felnőttként hagyták el a Szovjetuniót, majd Detroitban találkoztak és New Jersey-ben nevelték fel a gyerekeiket. Cikkeiben az újságíró többször beszélt arról, milyen orosz szokásokat tartottak otthon: nem szabadott például kulcsot hagyni az asztalon vagy kinyitni az esernyőt beltéren, mac and cheese helyett vajas makarónit ettek, orosz rajzfilmeken nőttek fel. Gershkovich otthon, a szüleivel oroszul kommunikál.
(via AlJazeera)
Hogy pontosan melyik híreket értik dezinformációnak, nem derült ki.
Evan Gershkovich az első amerikai újságíró, akit kémkedés miatt őrizetbe vettek Oroszországban a hidegháború vége óta. Emigráns szülők hazavágyó gyerekeke, a Wall Street Journal tudósítója, akire súlyos börtönbüntetés vár.