Orbán Tucker Carlsonnak: Hívjátok vissza Trumpot!

POLITIKA
2023 augusztus 30., 05:59
  • Putyinnal rég megállapodtak, hogy történelemről inkább nem beszélnek.
  • Nincs esély az orosz elnököt se megbuktatni, se likvidálni.
  • Csak Trump tudja visszahozni a békét. És megmenteni a világot.
  • Ha a Déli Áramlattal is az történik, ami az Északi Áramlattal, „azt háborús oknak és terrortámadásnak tekintenénk, és azonnal reagálnánk.”
  • Amerika néha cudarabbul bánik velünk, mint az oroszokkal.

Szerda hajnalban megjelent Tucker Carlson interjúja Orbán Viktorral, amit múlt héten rögzítettek a Karmelitában. Carlson, aki legutóbb a Fox News riportere volt, az MCC vendégeként tartott előadást a hétvégén a Millenárison, és a kormányfő Facebookján már akkor beharangozta beszélgetésüket, amit a Karmelita teraszán rögzítettek.

Az interjú sajátja, ami a ma készülő Orbán-interjúk esetében lassan állandó adottság, a megrendezett, színpadi jelleg. Carlsonnak jelenleg nincs tényleges munkáltatója, ez az interjú is az ő csatornáin, illetve Orbán Youtube- és Facebook-csatornáján debütál. Így állhatott elő az a vicces helyzet, amiben tüzetesen bemutatták a magyar miniszterelnököt a saját csatornáján, hogy az angol nyelvű nézők pontosan tudják, kiről is van szó:

link Forrás

Az interjú keretét az USA és Magyarország viszonya, illetve a háború adták. Carlson úgy konferálta fel a beszélgetést, mint amiből az amerikai nézők is megérthetik, mi történik Ukrajnában. Orbán ugyanis úgy ismeri az oroszokat, ahogy a tengerentúlon senki. A riporter azzal indított, hogy az Egyesült Államokban mindenki meg van győződve arról, hogy Ukrajna megnyeri ezt a háborút:

„Hazugság, hogy az ukránok nyerésre állnak. Ez nem egyszerű félreértés, hazugság”

- kezdte Orbán az interjút, és azzal érvelt, hogy az ukrán katonák egyszerűen kevesebben vannak, és a összecsapások végén csak a csizmák száma számít majd.

Orbán szerint az amerikaiak alapvetően értik félre az oroszokat. A kulcskérdés Nyugaton ugyanis, ha politikáról beszélünk, mindig a szabadság. Az oroszoknál más a helyzet. Ott az első és legfontosabb ügy: egyben tartani az országot, mert az hatalmas. Ez alapjaiban határozza meg a gondolkodásukat, kultúrájukat, katonai és geopolitikai megfontolásaikat - szemben a mi nyugati hozzáállásunkkal.

„Meg kell értenünk, hogy nem tudjuk legyőzni őket a mi gondolkodásunkkal. Nem fogják meggyilkolni a vezetőjüket. Sosem fogják feladni. Egyben fogják tartani az országot és meg fogják azt védeni”

- mondta Orbán, aki szerint minél több pénzt és fegyvert küldenek a nyugati nagyhatalmak a háborúba, annál többet gyárt és vet be majd Moszkva.

Nincs esélye Putyin likvidálásának, mondta Orbán, visszaemlékezve azokra az időkre, amikor a jelenlegi elnök átvette Jelcintől a hatalmat: az interregnum a legfélelmetesebb időszak egy olyan nukleáris szuperhatalom esetében, mint amilyen Oroszország; úgy beszélt erről az eshetőségről, mint ami még a jelenleginél is nagyobb kockázatot rejtene.

Többször hangsúlyozta, mennyire más a fénytörése ennek a konfliktusnak Washingtonból, mint Budapestről. Ez ugyanis a mi szomszédunkban történik. Amerikából kritizálni kényelmes pozíció. Beszélt a 150 ezres ukrajnai magyar kisebbségből és a háború magyar áldozatairól.

Orbán szerint a III. világháború az ajtónkon kopogtat. Abban a pillanatban bekövetkezik, hogy az első nyugati katona kilép a harcmezőre Ukrajnában, és ezt Magyarországon mindenki tudja. Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy hiába figyelmezteti erre az Egyesült Államokat és az EU-t, rendszerint azzal szembesül, hogy ők „nagyobbak, szóval még okosabbak is”.

Carslon az Északi-Áramlat felrobbantására terelte a szót, amit szerinte az Egyesült Államok követett el proxikon keresztül, legalábbis soha senkit nem hallott, aki ezt vitatta volna. Hogy létezik, hogy Németország, aminek a gazdaságát ez mélyen megütötte, semmit nem mondott erről?

Orbán szerint mi terrorista akciónak minősítettük ezt az esetet, míg a Nyugaton csak „valaminek”. Az eset szerinte a szuverenitás hiányát mutatja.

„A Déli Áramlaton keresztül orosz gáz érkezik Magyarországra Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül. A szerb elnökkel világossá tettük, hogy ha valaki ugyanazt tenné a déli folyosóval, mint az északival, azt háborús oknak és terrortámadásnak tekintenénk, és azonnal reagálnánk. A németekkel talán megtehetitek, ezzel a térséggel nem.”

Bizarr pillanat volt, amikor a riporter hahotázva rákérdezett, hogy ugye nem Moszkvának üzen ezzel a miniszterelnök: Orbán azonnal leszögezte, hogy természetesen nem.

„Hívjátok vissza Trumpot!”

- üzente Orbán, amikor arról kérdezte Carlson, mit tenne a mostani amerikai adminisztráció helyében. Lehet ugyanis őt kritizálni, de a legbékésebb amerikai külpolitikát folytatta az elmúlt évtizedekben: Észak-Koreát, Oroszországot, Kínát is jól kezelte; és a Közel-Keletet is ideértette.

„Trump mentheti meg a nyugati világot és talán az emberiséget is. Ha ő lett volna az elnök abban a pillanatban, az oroszok nem támadták volna meg Ukrajnát”.

Orbán szerint Ukrajna NATO-tagságát a nyugati közösség elszalasztotta már a 2000-es években, más megoldásra van szükség: „Meg kellene állapodunk az oroszokkal egy új biztonsági architektúráról, hogy szuverenitást biztosítsunk Ukrajnának a NATO-n kívül.”

„Ha az Egyesült Államok békét akar, másnap reggel béke van” - ismételte Orbán, mert hiszen Ukrajna csak a nyugati pénz és fegyver miatt tud harcolni, így ez a kérdés Washingtonban dől el. Carlson nem kérdezett vissza, és nem derült ki, hogy ebben az esetben a béke egyenlő-e Ukrajna orosz lerohanásával.

Orbán megint beszélt a nagy politikai-antropológiai választóvonalról, akár Tihanyban. Hogy a legfontosabb különbség a liberálisok és a nem liberálisok között ma az, hogy a nem liberálisok közösségekről beszélnek és úgy határozzák meg magukat, nem pedig egyénként. Hosszan elemezte a liberális dogmát, ami csak egyféle társadalomértelmezést enged meg, és intoleránsabb minden más megközelítésnél: „a liberális szó ma Európában nem a szabadságot jelöli, hanem a szabadság ellenfeleit”.

Ezen a ponton jót kacagtak mindketten azon, hogy a magyar média szabadabb és színesebb mint az amerikai, majd egy egészen váratlan kanyar után arról kezdtek beszélni, vajon mennyire veszélyes Magyarországra nézve az a kritika, amit Washington megfogalmaz. Orbán azt hangsúlyozta: egyértelművé kell tennünk, hogy amit a Biden-kormány mond, az nem minden amerikai egybehangzó véleménye. Aztán a kettős adóztatásról szóló egyezményre utalva, ami nálunk már nem él, az oroszok felé még igen, elég erős megállapításra jutott:

„Bár NATO-tagok és szövetségesek vagyunk, mégis rosszabbul bánnak velünk, mint az oroszokkal!”

A legjobb kérdés-felelek ezen a ponton jött el, Carlson a hétvégén nagyot vizsgázó Bohár Dánielt is megugrotta, amikor megválaszolta saját kérdését:

- De miről szól ez a dolog?
- Ja, hát arról, amit épp most mondott.

link Forrás

Orbán helyeselt, amikor a riporter arról kérdezte, hogy valóban amerikai adódollárok érkeztek-e Magyarországra annak érdekében, hogy őt legyőzzék. Sok pénz, ismételte el.

Hosszan beszélt az orosz-magyar viszonyrendszerről. Váratlanul őszintének hatott, amikor elmondta: 2010 után azzal indult újra a Putyin-Orbán kapcsolat, hogy lefektették: történelemről inkább ne essen szó. Aztán megpróbálta ebből kihámozni saját szuverenitását azzal, hogy a magyarok mindig kényesek a függetlenségükre ebben a viszonyrendszerben is; nonszensz, hogy bármely magyar miniszterelnök Putyin bábjaként működjön.

A helyzet adottsága szerinte az, hogy az oroszokkal racionális kapcsolatot kell ápolni, energia-, gazdaság- és biztonságpolitika terén is, mert az európai biztonsági architektúra nem tud létrejönni anélkül, hogy ők abban valamilyen formában részt ne vegyenek.

Carlson ezután feladta a magas labdát is, és megkérdezte Orbánt, hogy valójában nem-e a NATO próbál háborút kiprovokálni Moszkvával szemben?

Orbán szerint a NATO egyes tagállamai Ukrajnán keresztül igyekeznek megvalósítani stratégiai álmukat: szétzúzni Oroszországot. Ez a stratégia, így a kormányfő, soha nem fog működni, ezt az elmúlt másfél év is bizonyítja. „Ez rossz stratégia, be kell fejezni” - húzta alá Orbán.

Carlson legvégül még egyszer Trumpra terelte a szót. El tudná képzelni, hogy hamis vádak alapján bíróság elé állítsanak valakit Magyarországon politikai alapon?

„Az ilyen hideg polgárháborús eszközök sose voltak részei a kultúránknak. Hogy az igazságszolgáltatást használjuk politikai ellenfelekkel szemben, ahogy az ma az Ön országában történik, Magyarországon elképzelhetetlen. Ezt a kommunisták csinálták. Sok nézeteltérés van közöttünk is, rivalizálunk, de ugyanahhoz a nemzethez tartozunk, egy célért harcolunk, egy jobb és közös jövőért. Ha ezt az utat követed, nincs esély a nemzet egyesítésére. És akkor nem lehet nagy célokat kitűzni.

A verseny rendben van, de tisztességesnek kell lennie, jogilag megkérdőjelezhetetlennek, ellenkező esetben az ember feláldozza a hazáját a személyes jövője érdekében, ami nem elfogadható, legalábbis Magyarországon nem”.