Másodszor is lenullázta a Ferencváros a Zalgirist, a magyar bajnok a Klaksvíkkal is összekerülhet az EKL-csoportkörben

foci
2023 augusztus 31., 21:53

Az első meccs idegenbeli 4-0-ja után hazai pályán 3-0-ra nyert a Ferencváros az Európa-konferencialiga rájátszásában, így magabiztosan jutott a csoportkörbe.

Sok nyitott kérdés nem volt, a zöld-fehérek ott folytatták, ahol egy héttel korábban abbahagyták, Adama Traoré Varga Barnabás passzából már a 4. percben vezetést szerzett. A második találatot az asszisztos – úgy is, mint a csapat házi gólkirályjelöltje – jegyezte tizenegyesből a 42. percben, a harmadikat megint Traoré vállalta a 48.-ban. A 3-0-s végeredmény már ekkor kialakult – és a 7-0-s összesítés is értelemszerűen –, később csak lesgólok születtek, azokból kettő is volt.

photo_camera Tizenegyest próbál védeni a Zalgiris kapusa 2023. augusztus 31-én a Groupama Arénában, de minden hiába, nem sikerül neki Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

A Ferencváros a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában már volt csoportkörös az utóbbi években, a Konferencialigában még nem, a harmadik számú európai klubsorozatban most debütálhat. Külön érdekesség, hogy mivel a zöldeket a nyár közepi BL-selejtezőben csúnyán elintéző feröeri KÍ Klaksvík kiesett az Európa-liga-playoffban a Sheriff Tiraspollal szemben – az odavágó 1-1-es döntetlenje után 2-3-as összesítéssel –, így a két csapatot akár össze is sorsolhatják megint.

Kiemelt videóink