Úgy összeszarta a folyosót az egyik hasmenéses utas, hogy inkább visszafordult az Atlantából Barcelonába tartó repülő

utazás
2023 szeptember 06., 21:36

Két óra repülés után vissza kellett fordulnia szombat délután a Delta légitársaság Atlantából Barcelonába tartó repülőgépének, miután az egyik utas krónikus hasmenése miatt végigszarta az utat.

A légiutaskísérők ugyan megpróbálták papírtörlőkkel eltüntetni az ürüléket, de a szaggal nem tudtak mit kezdeni. A pilóta a rádión keresztül értesítette az esetről a légiirányítást, majd visszafordult a géppel.

A takarítóknak öt óra munkájába került, míg teljesen el tudták tüntetni az incidens nyomait. A folyosó egy részén a szőnyeget is ki kellett cserélniük.

A Delta légitársaság egyik repülőgépe 2023 augusztus 14-én
photo_camera A Delta légitársaság egyik repülőgépe a párizsi repülőtéren Fotó: ARTUR WIDAK/NurPhoto via AFP

Az utasok végül 8 órával az eredeti indulás után kezdhették meg újra a beszállást. Velük tartott a hasmenését közben leküzdő társuk is.

Az Air Canada egyik gépén is történt nemrég hasonló eset. Ott behányt egy utas, a következő járaton pedig két ember megtagadta, hogy a hányásszagú ülésen utazzon. A légitársaság leszállította őket, később viszont elnézést kért tőlük.

(via The Guardian)

Kiemelt videóink