Ezeréves múlt és erős szimbólumok adták a békéről szóló pénteki pannonhalmi konferencia hátterét. A bencés kolostort ugyanis még az egyházszakadás előtt alapította az az István király, aki egyszerre szentje a nyugati katolicizmusnak és a keleti ortodoxiának.

A fő előadást a különböző ortodox egyházak között tiszteletbeli elsőséget élvező konstantinápolyi egyetemes pátriárka, Bartholomaiosz tartotta, de a konferenciát külön levélben köszöntötte Ferenc pápa is, utalva a bencés rend alapítójára: „A békétlenség nem válhat állandósult állapottá. »Haragosoddal még napszállta előtt békülj ki.« Napszállta előtt – ez a késlekedést nem ismerő békevágy mértékegysége. Benedek persze a béke színlelésétől is óv (»Ne adj színlelt békecsókot«), az elhamarkodott és őszintétlen békétől, ámde az igazságosságban való béke keresése nem tűr semmi halasztást.” Ezek után felszólaltak a magyar reformátusok és evangélikusok vezetői, Balog Zoltán és Fabiny Tamás, miközben az első sorokban ott ült a katolikus püspöki kar java Erdő Péter bíboros vezetésével.

A kormányzat anyagi támogatásával, a Pannonhalmi Főapátság által szervezett konferencia komoly egyházdiplomáciai siker a bencéseknek, akik következetes szószólói az ökumenizmusnak, vagyis a világ keresztény egyházai és felekezetei egyre szorosabb együttműködésének. Hortobágyi Cirill főapát a köszöntőjében arról beszélt, hogy a béke az ökumenikus párbeszéden is múlik, így nyer értelmet a konferencia két fő témájának összekapcsolása.

Viszont miután meghallgattam az első szekció előadásait,

az a kényelmetlen érzésem támadt, hogy bár a ökumené és a béke is igen derék dolgok, de mintha nem nagyon volna mit mondani róluk.

Mert a háttérben azért van feszültség

A pátriárkát a reptéren Semjén Zsolt fogadta. Egy olyan kormány képviselője, amely az EU-n belül messze a leglelkesebb támogatója annak a két rezsimnek, amellyel Bartholomaiosznak küszködnie kell. Az egyik nagy szövetségesünk Törökország, ahol a pátriárka székel, és amiről Nacsinák Gergely görög ortodox pap azt mondta: „A világinak mondott Törökországban is igen szűk a nem muszlim vallások mozgástere. Ha valaki megnézi, hogy milyen körülmények között létezik a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus, meggyőződhet erről. Évtizedek óta kéri Bartholomaiosz pátriárka, hogy megnyithassák a Halki-szigeti teológiai iskolát, így biztosítva, hogy legyen helyben is klerikusi utánpótlás. A pátriárka is itt tanult egykor. Erre máig azért nem adtak engedélyt, hogy azoknak, akik tanulnának, külföldre kelljen menniük.”

A konferencia közönségében ült Azbej Tristan államtitkár, akinek az a feladata, hogy felszólaljon mindazon keresztényüldözések ellen, amit nem a kormány szövetségesei követnek el. Azerbajdzsán, Törökország vagy Kína esetében néma maradt. A magyar kormány pénzzel viszont segíti a nagyon szűkös forrásokkal rendelkező Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátust: egy Múzeum utcai épületet kaptak, illetve támogatást egy budapesti templom építésére.

A magyar kormány és a konstantinápolyi pátriárka közötti legerősebb véleménykülönbség az ukrajnai háborúhoz és az orosz ortodoxiához való viszonyukból fakad.

A magyar kormány mentette meg Kirillt, a volt és a megalapozott gyanú szerint: jelenlegi KGB-ügynököt az uniós szankcióktól, cserébe az orosz pátriárka kitüntette Semjén Zsoltot és Orbán Viktort, legutóbb pedig Soltész Miklóst, aki így hálálkodott: „Nagyon megtisztelő Őszentsége, Kirill ortodox pátriárka elismerése! Azonban ezt minden magyar ember kapta, aki segítette az ortodoxiát és a békét támogatja!”

Nos, az ortodox egyház lelki vezetője ezt nem egészen így látja. Bartholomaiosz pátriárka konkrétan arról beszélt már egy éve is, hogy jobban tenné Kirill pátriárka, ha lemondana, mint hogy a háborút támogassa. Moszkva meg is szakította a kapcsolatot Konstantinápollyal (vagyis az isztambuli székhelyű Patriarchátussal), miután Bartholomaiosz engedélyt adott az önálló ukrán ortodox egyház létrehozására. Tavaly egy interjúban elmondta, milyen roppant nehéz lelki teher neki, hogy javarészt ortodox felek harcolnak egymás ellen. „Ami pedig még ennél is fájdalmasabb számunkra, az az a tény, hogy a Moszkvai Patriarchátus leereszkedett arra a szintre, hogy kiszolgálja az Orosz Föderáció politikai ambícióit, jóváhagyja és szinte megáldja ezt a könyörtelen inváziót, ezt a semmivel sem igazolható vérontást.”

Semjén azzal kezdte, hogy sajátos előadást fog tartani, mert nem fog előadást tartani. Ha megtenné, akkor a magyar kisebbség ukrajnai jogfosztottságáról beszélne, illetve az azonnali tűzszünet szükségességéről. De nem teszi. Mondott még pár szép mondatot arról, hogy kiegyezni szerencsés esetben a politika is tud, de kiengesztelődni csak a lélek. Balog Zoltán arról beszélt, hogy Ferenc pápa magyarországi útja során neki az az üzenet talált be legjobban, hogy az egyházak óvakodjanak a hatalom sajátos logikájától – ami mesteri trollkodás egy olyan embertől, aki a miniszteri székből ült át a püspökibe.

Zárójelben a lényeg

A pátriárka szépen formált, angol nyelvű előadása amolyan összefoglaló volt a nézeteiről és három évtizedes egyházvezetői munkájáról, erős vagy pláne új állítások nélkül. Arra különösen büszke, hogy az egyházi vezetők között elsőként emelte ki az ökológiai szempontokat, és ma már Ferenc pápával együtt hangsúlyozza, hogy a klímaváltozás leginkább a szegényeket érinti. Elmondta ő is, amit mindig mindenki, hogy a béke sohasem garantált, folyamatosan küzdeni kell érte.

A beszéd egyetlen élesebb pillanata az volt, amikor rátért arra: elfogadhatatlan, ha „a vallás nem a béketeremtésért és a kiengesztelődésért munkálkodik, hanem a gyűlölet lángját szítja, és áldását adja az erőszakra.” Ehhez tette hozzá, mintegy zárójelben, mielőtt folytatta volna a gondolatmenetet, hogy „erre ma is látunk konkrét példákat”.

Mindenki tudta, mire gondol, mégsem mondta ki.

Ahogy a békekonferencia első szekciójában felszólaló egyházi és világi vezetők mind tartózkodtak attól, hogy konkrétumokat mondjanak vagy kritikát fogalmazzanak meg, például azokkal szemben, akik háborúkat indítanak.

A nap fogas kérdése, hogy mi végre volt ez a finomkodás, a lényegi problémákról való hallgatás, különösen olyan szereplőknél, akik máskor, máshol nem ugranak el a konfliktusok elöl. Persze, lehet arról találgatni, hogy a színfalak mögött folyt ilyen párbeszéd, ami nyilván nagyon fontos. De azt senki nem gondolhatja, hogy egyenes beszéd, őszinteség nélkül lehetséges az oly sokat emlegetett igazságos béke.

Az egész napos konferencia vége felé Visky András író filozófiai és biblikus ihletésű előadást tartott, amelyben a békéről való beszéd meddőségéről is beszélt. A szomszédunkban dúló keresztény belháború idején, fejtegette, „a béke, a puszta szó felbukkanása a közbeszédben légüres teret hoz létre a lélekben”. Ha a béke szó jelentése „végletesen kiürült és tragikusan meddővé vált”, akkor hogyan lehet hozzá viszonyulni? Visky mélyen keresztény válasza: „a szeretet jelentésképző radikalitásával”.