Hamász-parancsnok megölését jelentette be az izraeli légierő, a civileknek három órát adtak vasárnap a menekülésre

háború
2023 október 15., 08:15

Az izraeli hadsereg megölte Bilál al-Kadrát, a Nirim és Nir Óz kibuc elleni terrortámadások vezetőjét - jelentette be vasárnap az izraeli légierő. A terrorista a Hamász szárazföldi katonai kommandójának, a Nohba-csapatoknak egyik parancsnoka volt, Az izraeli hadsereg közleménye szerint megölték a Hamász és az Iszlám Dzsihád több más tagját is az éjjeli légicsapásokban.

link Forrás

Az izraeli légierő közlése szerint a Gázai övezet több pontján, Zeitúnban, Hán Júniszban és Dzsabalíjában hajtott végre támadást.

Az izraeli hadsereg közben azt is közölte: a gázai civileknek vasárnap három órája van, hogy az északi területekről délre menjenek a katonai akciók elől. Pénteken 24 órás határidőt szabtak ugyanerre. A Hamász közben azt üzeni a civileknek: ne menjenek sehova.

photo_camera Fotó: JACK GUEZ/AFP

Hogy pontosan mikor indul a szárazföldi akció, azt egyelőre nem tudni.

„Az izraeli hadsereg zászlóaljai és katonái az egész országban készen állnak a bevetésre, valamint készen állnak a háború következő szakaszára, amely egy jelentős szárazföldi hadművelet körül összpontosul” - jelentette be a hadsereg szombaton.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerint a Gázai övezet északi részén lévő kórházak kényszer-evakuálása sok páciens esetében gyakorlatilag a „halálos ítéletet” jelentené. Közölték azt is: a Gázai övezet északi részén az egészségügyi dolgozók „elsöprő többsége” a maradást választja.

photo_camera Fotó: ASHRAF AMRA/Anadolu via AFP

Irán közben az ENSZ-en keresztül azt üzente Izraelnek: a háború folytatása, különösen egy szárazföldi offenzíva nem maradna válasz nélkül a részükről. Megszólalt Kína is: Vang Ji külügyminiszter szerint „Izrael Gázai övezetben végrehajtott műveletei túlmennek az önvédelmen”. A külügyminiszter szerint „Izraelnek fel kell hagynia a gázaiak kollektív büntetésével”, és egyik félnek sem szabad eszkalálnia a helyzetet.

Isaac Herzog izraeli elnök közben amerikai republikánus és demokrata képviselők közös delegációját fogadta, akik egyértelművé tették: Izraelt támogatják. Az amerikai védelmi minisztérium pedig egy második repülőgép-anyahajót is a térségbe vezényelt.

A gázai egészségügyi minisztérium adatai szerint 2300 felett van a halálos áldozatok száma. Izraelben 1300-nál több ember halt meg. (Haaretz, BBC, MTI)