Néhány nappal azután, hogy a magyar miniszterelnök kezet rázott az egyébként háborús bűnös orosz elnökkel, nehéz kormánypárti politikusként 1956. október 23-ra hitelesen emlékezni. A kormányzat igyekezett mindent megtenni, hogy érdemi politikai szereplőnek ne is kelljen. Október 23-án nem is lesznek a fővárosban érdemben állami programok, október 22-én is csak másodvonalbeli politikusok, államtitkárok és miniszteri biztosok mentek szónokolni. Az ünnepnapon Orbán Viktor Veszprémbe megy, míg Novák Katalin – na jó, tudjuk, ő a nemzet egységét megtestesítő független államfő, kacsint, kacsint – Ausztráliába utazott (de legalább ismét elítélte az ukrajnai orosz agressziót).

A magyar kormánynak már tavaly, nyolc hónappal Oroszország ukrajnai háborújának kezdete után is nehéz volt a békepártinak mondott oroszbarát politikáját és retorikáját összehangolnia 1956-tal, így Orbánék már akkor megkezdték a valóság hajlítgatását, miszerint október 23-a a béke iránti magyar vágyak megfogalmazása volt. (A félremagyarázás kísérletéről és hogy ez mekkora kamu, itt írtunk bővebben, itt pedig azzal foglalkoztunk, milyen volt az orbáni szabadságharcos retorika az oroszok ukrajnai agressziója előtt.)

Az akkor megkezdett úton robogott tovább a propaganda szekere idén is, ez már ez ünnep előtti napon elmondható. Az állami szereplők beszédeiben múlt és jelen egészen fura Möbius-szalagra csavarodott, ahol a Moszkva elleni, nyugat felé tekintő '56-os generációt a nyugati, progresszív gondolkodás ellen küzdő mai önmagukhoz hasonlították és a szabadságharcosok Molotov-koktélját a békepárti harcunk tüze váltotta fel.

Az alábbiakban következzen néhány veretes idézet az október 22-i ünnepségek eddigi kormánypolitikusi beszédeiből és az államfő melbourne-i szavaiból.

• 1956 szellemisége összeköti a magyarságot és „ahogy nagyapáink és apáink nem táncoltak úgy, ahogy Moszkvában fütyültek, úgy a jelenlegi fiatalok sem akarnak úgy táncolni, ahogy Brüsszelben vagy más városokban fütyülnek” (Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára)
• „Sok a hasonlóság köztünk és az 56-os fiatalok között, hiszen mi is azt gondoljuk, hogy Magyarország függetlensége a legfontosabb; akkor ezt harccal akarták kivívni, ma a béke mindenáron történő megőrzésével kell (...) Ma, amikor a Nyugat felvilágosultnak mondott erői meg akarják mondani nekünk, hogy kikkel éljünk együtt, vagy milyen az ideális családmodell, nekünk magyaroknak hallgatnunk kell elődeinkre, és ismét meg kell mutatnunk, csakis mi döntjük el, milyen alapokra építjük életünket. Ma, amikor minden eszközzel háborúba akarnak sodorni minket, meg kell mutatnunk, hogy mi magyarok képesek vagyunk eldönteni, mikor és miért kell fegyvert fognunk, és mikor szolgálja jobban a béke a jólétünket és a biztonságunkat (...) Ma a békéhez sokkal több bátorság kell, mint a harchoz” (Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója)
  

• „Olyan világban élünk, ahol folyamatosak a háborúk és támadások, ideológiai gyarmatosítás zajlik. A mi generációnk a békét szeretné. Bár Budapest utcáin nincsenek erőszakos események, de szerte Nyugat-Európában változik a helyzet. Európa határain háborúk alakulnak ki, s eközben Észak-Amerikából és Nyugat-Európából érkező liberális nyomás a közép-európai fiatalokat akarja a befolyása alá vonni” (Nacsa Lőrinc miniszteri biztos)
• „A szabadság és a függetlenség ügye a mai Magyarország ügye (...) Mi tudjuk, milyen nagy dolog a szabadság, mert szüleink, nagyszüleink, dédszüleink harcoltak érte”. Ezt a függetlenséget a mai korban „egyre határozottabban próbálják zárójelbe tenni, és hazánkat a nemzetközi érdekek szolgálatába állítani. Ne hagyjuk, különben 1956 szellemiségéhez leszünk hűtlenek” (Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár).
  
• A magyar a szabadság nyelve (...) Magyarország soha nem volt diktatúrák bölcsője, az önkényuralmi rendszerek ott soha nem tudtak mély gyökeret ereszteni. (...) Magyarország elítéli Oroszország és a Hamász agresszióját, „az ártatlan áldozatok és a béke mellett vagyunk, mert békét kíván a magyar nép. Mi, magyarok békét szeretnénk, szeretnénk megőrizni a nehezen megszerzett békés életünket”. (Novák Katalin államfő)
• [Az Európai Unió] a múltban és a jelenben is sokszor cserbenhagyta és cserbenhagyja az országot. Csak magunkra hagyatkozhatunk, hiszen „védjük a határt és hátba támadnak minket, védjük értékeinket és a pénzünktől megfosztanak minket, csak azért, mert kimondjuk a teremtett világ értékét és becsületét”. (Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár)
• A forradalmároknak a haza- és szabadságszereteten kívül nem sok fegyverük volt. De ez a szeretet erősebb volt minden harckocsinál. Most olyan korszak kezdődött, amelyben „újra meg kell küzdenünk az önálló vélemény jogáért, a politikai függetlenségért, azért, hogy a jövőnkről szóló legfontosabb döntések jogát továbbra is a saját kezünkben tartsuk” (...) „Most nincsenek idegen tankok – nálunk nincsenek –, de nyomásgyakorlás igen. A célunk sem lehet kevesebb, mint akkor. Elérni, hogy ne dönthessenek mások helyettünk. Nem fogunk úgy táncolni, ahogy mások fütyülnek. Csak a magyarok táncát járjuk”. (Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára)