orosz-ukrán háború
Ilyen volt Orbán szabadságharcos retorikája, mielőtt a szövetségese lerohanta a szomszédunkat
- A magyar miniszterelnök 2010 óta sokat szónokolt arról, hogy az 1848. március 15. és 1956. október 23. utáni szabadságharc is Magyarország fegyveres védelméről szólt (és mindkettőt az orosz birodalom hadserege fojtotta vérbe).
- Most viszont az ömlik a fideszes és közmédiából, hogy az ukránoknak – és az őket pénzelő Nyugatnak – kellene véget vetniük az őket leigázó diktátor háborújának.
- Összeszedtük, hogy korábban a két nemzeti ünnepen miket mondott a szabadságharcról és az elnyomó birodalmakról Orbán Viktor, aki most várhatóan a stratégiai nyugalom jegyében fog hergelni a Nyugat és az ellenzék ellen.
1. 1848. március 15.
„Mi, magyarok nem engedünk a 48-ból. A kommunizmus európai betörése óta mi, magyarok minden európai nemzetnél többet harcoltunk és több áldozatot hoztunk a szabadságért és a függetlenségért. Eskünkhöz híven nem tűrtük el 48-ban, hogy Bécsből diktáljanak nekünk, nem tűrtük el 56-ban és 1990-ben sem, hogy Moszkvából diktáljanak. Most sem hagyjuk, hogy Brüsszelből vagy bárhonnan bárki is diktáljon nekünk.”
„Ez a nap, a szabadságharcosok napja. Ez a tér, a szabadságharcosok tere és azért jöttünk ma éppen ide, mert mi magyarok a szabadságharcok népe vagyunk. Talán vannak, akikben felötlik, hogy ilyen nehéz válsággal sújtott időkben, okos dolog-e a szabadságharc? Megengedhetjük-e magunknak, nem lenne-e jobb valahol csendben megúszni a szélárnyékban? De az efféle okoskodás éppen, hogy tartósítja az alávetettséget és eltorlaszolja a sikeres kitörés útját. A szabadság nem a jólétben élők luxusa, ahogy az emberi méltóság sem a jómódúak kiváltsága. A pontos és találó magyar nyelv egyik legnagyobb mestere, így tanította nekünk: jöjj el szabadság, te szülj nekem rendet. Minden, amire vágyunk, csak a szabadságból nőhet ki. Ez a törvény. Minden más csak délibáb, illúzió, hagymáz és önálltatás. A hétköznapi élet nehézségeinek éppen pénzügyi függőségünk az oka, szabadság nélkül sohasem lesz jobb az életünk. (…) A szabadságharc értelme nem maga a harc, hanem az, ami utána jön. Nem elég a rosszat leszavazni, le is kell győzni és nem elég legyőzni meg is kell teremteni a jót, hogy a rossz ne tudjon vissza térni.”
„Forradalmainkat idegenek szokták leverni külföldről. Olyanok is akadnak mindig, akik belülről segítik őket. Labancok, muszkavezetők, pufajkások. Mindig vannak, akik a lány hajából kitépik és megtapossák a háromszínű szalagot, akik lovasrohamot és kardlapozást vezényelnek a békés polgárokra. Ők a szabadság, a szabadságunk ellenségei.”
„És, tisztelt Ünneplő Magyarok, a bennünket lerohanó muszkaáradat katonái vajon egy sikeresebb nemzet fiai voltak-e? Az ő hadjáratuk nem egy nálunknál boldogabb, hanem csak egy embermennyiségben számosabb nemzet katonai sikere. Ez a csendőrhadjárat egyben történelmének sötét epizódja volt, és az is marad, de nekünk, magyaroknak a levert szabadságharc egy modern nemzet megszületésének katartikus lenyomata, legendáinak kimeríthetetlen tárháza. Olyan hősvalóság, olyan csillagvillanás, amelyre felemelt fejjel gondolunk, amíg magyar él a földön. A mi szabadságharcunk a megszállóknak csak szégyent, kolerát és rossz lelkiismeretet hozott. S mindezt tetézi, hogy két emberöltő sem telt el, és akik ellenünk összefogtak, egymásnak estek; muszkák a labancoknak és labancok a muszkáknak. És végül magukkal rántották azt a régi Európát, szellemet, életfilozófiát és jellemet, amely valaha az emberiség élére emelte földrészünk nemzeteit.
Mi, magyarok alaposan kiismertük a múlt labirintusait, ezért tudjuk, hogy a szabadság azt jelenti, minden nemzetnek elidegeníthetetlen joga, hogy a saját útján járjon.”
„A szabadság mai ellenfeleit más fából faragták, mint a régi uralkodókat vagy a szovjetrendszer gazdáit, másfajta eszközökkel kényszerítenek behódolásra. Ma nem börtönöznek be, nem szállítanak lágerekbe, nem foglalják el tankokkal a szabadságukhoz hű országokat. (…) Európa vezetői és polgárai nem élhetnek többé két külön világban, Európa egységét helyre kell állítanunk, Európa népei nem lehetnek egyen-egyenként szabadok, ha együtt nem vagyunk azok.”
„Nekünk az a feladatunk, hogy olyan országot, olyan szellemi és erkölcsi örökséget adjunk át gyermekeinknek és unokáinknak, hogy soraikból elő tudjanak és elő is akarjanak lépni azok, akik nem rettennek vissza, hogy megvívják a nemzetre ezután váró forradalmakat és szabadságharcokat.
Az 1848-as forradalmak azért törtek ki, mert az akkori birodalmi nagyhatalmak megtagadták a nemzetektől a jogot, hogy átalakíthassák kormányzati rendszerüket, újraszőhessék gazdaságuk szövetét, kultúrájuk pedig kaput nyithasson az új eszmék előtt. Az európai császárok, cárok és királyok az európai béke érdekében szent szövetséget hoztak létre. A béke szent szövetségéből azonban a nemzeti függetlenség, az önrendelkezés és szabadság ellensége lett, és az álszentek szövetségévé vált.
Függetlenségünk és nemzeti önállóságunk védelmében az előttünk álló csatákat bátran meg kell vívnunk. (…) Mi, magyarok a boldog élethez csak úgy juthatunk el, ha a szabadság és a függetlenség útját követjük. Nekünk szabadság és függetlenség nélkül nem igazi otthon a haza, és a mi magyar fajtánk nem lehet boldog olyan hazában, ami nem az otthonunk.”
„A helyzet úgy áll, kedves Barátaim, hogy el akarják venni az országunkat. Nem egy tollvonással, mint száz éve Trianonban. Most azt akarják, hogy néhány évtized alatt önként adjuk át másoknak, más földrészről érkező idegeneknek, akik nem beszélik a nyelvünket, nem tisztelik a kultúránkat, törvényeinket és életformánkat, akik le akarják cserélni a miénket a sajátjukkal. Azt akarják, hogy mostantól egyre inkább ne mi és ne a mi leszármazottaink éljenek itt, hanem valaki mások.”
„Szabad ember csak az lehet, aki egy szabad nemzet fia, és nem egy birodalom alattvalója. Az európai ember csak akkor lehet boldog, ha maga dönthet saját és nemzete sorsáról. (…) Nekünk a szabadság nem cél, hanem az út, amin eljuthatunk a céljainkhoz. S mi, magyarok egyszerű dolgokat akarunk éppúgy, mint 1848-ban: saját hazát, jó szomszédot, megértő társat, szerető családot és munkát, amelynek haszna, értelme és gyümölcse van. Ezért a szabadság nekünk nem elvont idea, hanem maga az élet; lélegzetvétel, vérkeringés és szívdobbanás. S mert szabadok vagyunk, az élet nagyszerű dolgokat tartogat a magyarok számára.”
2. 1956. október 23.
„Nincs még egy olyan nap a történelem kezdete óta, amely világosabban megmutatta volna, hogy az ember szabadságvágya örök és elpusztíthatatlan, bármekkora is legyen az ellene ható túlerő. Ezt róluk, 56 hőseiről mondta Kennedy elnök. Ők voltak azok, akik győzni akartak, és tisztán akartak győzni. Akik nem hagyták lebeszélni magukat arról, hogy Magyarországot naggyá tegyék. Nem csak Budapesten, de országszerte. Debrecenben, Győrött, Komlón, Miskolcon, Szegeden és Veszprémben, egy nap alatt mindenhol a talpára állították Magyarországot. Ők voltak, akik nemcsak szembeszálltak a szovjet birodalommal, de az utolsó pillanatig kitartottak.”
„Mi, akik a magyar szabadság és függetlenség szenvedélyes hívei vagyunk, ezen a napon minden évben összegyülekezünk. Összegyülekezünk, s ilyenkor itt van velünk lélekben minden szabadságszerető magyar Kolozsvártól Budapesten át Los Angelesig. Összegyülekezünk, hogy hálával emlékezzünk azokra a hősökre és mártírokra, akik bátran, s nem egyszer halált megvető bátorsággal szembeszálltak az idegen elnyomókkal és a saját véreik ellen fegyvert fogó, hazai zsoldosaikkal. Puskával, géppisztollyal, benzines palackokkal harcoltak a nagy túlerőben felvonuló páncélautók, tankok és nehézágyúk ellen. Emlékezzünk tisztelettel azokra, akik öt nap alatt leverték az első hullámban ránk támadó szovjet megszálló csapatokat, és csak a novemberben felvonuló hatalmas hadsereggel szemben szenvedtek vereséget. Emlékezzünk a győzelem mámoros érzésére! Emlékezzünk a túlerővel szembeni fizikai vereségre! Emlékezzünk, azokra a magyarokra, akik állva maradtak a vas előtt, küzdöttek utolsó percükig, és meghaltak! Emlékezzünk azokra, akik vállalták a mártírsorsot! Tisztelettel hajtsuk meg fejünket a kivégzett és a keserves börtönbüntetésre ítélt hősök előtt! Ígérjük, nem feledjük őket! Ők ütötték az első és végzetes rést a szovjet világbirodalmon. Ők ébresztették fel a nyugati baloldal lelkiismeretét. Négy évtizeddel később ők adták nekünk az erőt, hogy kiszorítsuk a szovjeteket, hogy földre döntsük a szocialista munkáspártot, hogy megsemmisítsük a szabad világtól elválasztó aknazárat és szögesdrót akadályokat. Ma az egész világ tudja és elismeri, hogy a magyarok forradalmával és szabadságharcával az egész világ lett jobb.”
„Fegyvert fogtunk, és szabadságharcot indítottunk, ahogy egy büszke, nagyra hivatott és rongyaiban is nagyszerű néphez illik. A csontjainkban és a zsigereinkben éreztük, hogy a haza sorsa forog kockán. Ezért nem számított a túlerő. Nem lehetett többé méricskélni és latolgatni. Az emberfelettire kellett vállalkoznunk. Minden más a nemzet elenyészéséhez, lassú önfeladásához, biztos felmorzsolódásához vezetett volna. Már kötésig süllyedtünk a nagy, szürke, durva és bárdolatlan szovjet világmasszába. Kultúrnemzeti létünk vége fenyegetett. Ez volt az igazság, ez a jövő várt ránk, ezért ez volt a realitás. Fegyvert kellett ragadni, és harcba kellett szállni a hatalmas és félelmetes Szovjetunióval. A mérhetetlen túlerővel. És az akkori magyarok megtették. Megtették, amit megkövetelt a haza. Dicsőség a hősöknek!”
„Akik azon az őszön szembeszálltak a hatalmas szovjet hadsereggel, pontosan tudták, az életüket teszik kockára. De minden ember reménykedik. Mert mi mindannyian inkább élni szeretünk a szabadságban, semmint meghalni érte. Ők is reménykedtek, ha kitartanak, a világ sem maradhat tétlen, akkor Nyugaton is megmozdulnak, s ahogy ígérték: jönnek. Reménykedtek, ahogy a harcosok reménykednek abban, hogy nemcsak győznek, de túl is élik a harcot, és meg is élik a győzelem napjait. De aki fegyvert fog, a halállal is számot vet. Tudja, bármelyik pillanatban szembejöhet vele az utcán. De azt is tudja, ha nem is éli túl, a tettének akkor is volt hozadéka. Tudja: még az ember halálának is lehet magasabb rendű értelme.”
„Most az a legfontosabb, hogy nekikezdjünk, hogy elinduljunk. Hogy tudjátok, ahogy 56-ban is tudtuk: nincs középút. Vagy felszabadítjuk magunkat, vagy nem leszünk szabadok. A szabadság nem sors, hanem választás kérdése, és aki nem a szabadságot választja a saját erejéből, annak a szolgaság lesz a végzete.”
„Ha hazánk nem szabad, mi sem lehetünk azok. Egyedül legfeljebb magányos lehet az ember, de szabad soha. Köddé vált népek sorsa figyelmeztet: ha egy nemzet feladja függetlenségét, bármikor visszasüllyedhet egyszerű nemzetiséggé. A birodalmak bekebelező és megemésztő étvágyával szemben csak a saját nemzeti függetlenségünk védhet meg bennünket. A szovjet birodalomnak is azért akadtunk meg a torkán, azért tört belénk a foga, mert ragaszkodtunk nemzeti eszméinkhez, összefogtunk, és nem adtuk fel hazaszeretetünket.”
„A szabadság titka a bátorság. Nem patikamérlegen kiporciózható erény; vagy bátor, vagy gyáva. Hogy kik is vagyunk valójában, akkor mutatkozik meg, ha eljön a próbatétel ideje. Bennünk, magyarokban a bátorság és a józan ész jól megfér egymás mellett. Sohasem vágytunk olyan szerepre, amely meghaladja az erőnket, és nem szoktuk olyan fába vágni a fejszénket, amely aztán a fejünkre dől. (…) Egyszer sem kértük a feladatot, a történelem hozta így, a sors mérte ki ránk. Mi csak annyit tettünk, hogy nem futottunk el, nem hátráltunk meg, csak teljesítettük a kötelességünket. Mi akkor is helytállunk, ha azok támadnak ránk hátulról, akiket valójában védelmezünk. Van bátorságunk szembenézni az igazságtalansággal, magyar földön az igazságtalanság nem ad felmentést a kötelesség teljesítése alól, ezért ránk Európa mindig számíthat.”
„Azt kívánom magunknak, sose váljunk gyáva néppé. Gyáva népnek nincs hazája. Drámai helyzetek, erős ellenfelek, súlyos tétek mindig lesznek, de ez nem ok arra, hogy úrrá legyen rajtunk a félelem. Nem ok arra, hogy teret adjunk a félelem szálláscsinálóinak: terroristáknak, akik hadat üzentek a nyugati világnak; haszonlesőknek, akik jobb sors után vágyakozók százezreit indítják Európa felé; a jótét és naiv lelkeknek, akiknek fogalmuk sincs, hogy milyen végveszélybe sodorják Európát és vele önmagukat. Ha két út közül választhatsz, válaszd a nehezebbet, ez a bátorság első szabálya. A modern világ szenved, mert mindezt elfelejtette, Európa ma inkább az olcsóbbat, a hígabbat, a kényelmesebbet választja.”
„Emlékeztesse mindig a világot, hogy a magyarok szabadságvágyát nem lehet megfojtani. Azért állítottuk ide, hogy bennünket is figyelmeztessen: ha elvész a szabadság, ha elvész a nemzeti függetlenség, mi magunk is elveszünk. Arra int minket, hogy nekünk a szabadságot sosem adják ingyen. Mindig meg kell küzdenünk érte. Jöjjenek a labancok, a muszkák, a németek vagy a szovjetek, öltsenek nyilaskeresztes vagy kommunista gúnyát, a saját szabadságunkat mindig nekünk kell megvédenünk. Más sohasem fogja.”
„A nyugatiak, ha csodálták is a magyar forradalmat, nem értették. Nem értették az erőt, amely bennünk dolgozik. Nem értették, miért harcolunk olyan túlerővel szemben, amelyet emberi számítás szerint aligha győzhetünk le. Nem értették, hogy azért küzdünk, mert a végsőkig ragaszkodunk a saját kultúránkhoz és életformánkhoz, és nem akarunk föloldódni senkinek az olvasztótégelyében. Azt akarjuk, hogy tiszteljék azt, akik és amik vagyunk. Ezer éven át őriztük Európa határait, és küzdöttünk a nemzeti önállóságunkért. Bátor és harcos nemzet vagyunk, amely jól tudja, akit nem tisztelnek, azt megvetik. Azért nem értenek bennünket Brüsszelben ma sem, mert már akkor sem értettek.”
„Csak nyíltsisakos küzdelemben, világos és egyenes beszéddel van esélyünk arra, hogy a határainkat megvédjük, a népvándorlást megállítsuk, és nemzeti identitásunkat megőrizzük. Ha magyar Magyarországot és európai Európát akarunk, akkor arról nyíltan kell beszélnünk. És nem elég beszélni, harcolnunk is kell. Ahogy mindig is tettük, ha a szabadságunkról és a függetlenségünkről volt szó.”
„Az ötvenhatos szabadságharcosok ésszerű döntést hoztak. A szovjetek kivonultak Ausztriából, a magyar kommunisták egymást bicskázták, a szabad nyugati világ pedig buzdított bennünket, és segítséget ígért. Egyik oldalon a biztos enyészet reménytelensége, a másik oldalon a többé vissza nem térő, utolsó lehetőség. Meg kellett próbálni. S meg is próbálták. Úgy, ahogy azt csak mi, magyarok tudjuk. Halált megvető bátorsággal, rossz vitáinkat magunk mögé hajítva, teljes egységben és tiszta szívvel. Olyan egységben, ahogy a hont foglaltuk, olyan halált megvető bátorsággal, mint Nándorfehérvárnál, és olyan tiszta szívvel, mint 1848 márciusában. Dicsőség a hősöknek!”
„Álmunkban sem képzeltük volna, hogy 29 évvel a rab nemzetek kiszabadulása, a berlini fal leomlása, a kettétépett európai kontinens újraegyesítése után az európai népek, s velük mi, magyarok, rég látott erőpróba elé nézünk. Álmunkban sem képzeltük volna, hogy Európát nem külső katonai fenyegetés, nem amerikai vagy orosz törekvések sodorják veszélybe, hanem saját maga.”
„Mi, magyarok szenvedtünk eleget a birodalmaktól. Mindegyik jó alattvalót akart faragni belőlünk. Nem értették meg, hogy nekünk van hazánk, s a hazának nem alattvalói vannak, hanem fiai. Azóta talán megtanulták, hogy a magyarok a birodalmi szándékokat messziről kiszagolják, és a helytartókat előbb-utóbb elzavarják. Jobb esetben. (…) A történelem azt tanítja, hogy a szuverén országokban megmarad a szabadság, hosszú életű a demokrácia, és uralkodik a békesség.”
„A haza mi vagyunk mind, szőröstül-bőröstül. Ez a törvény. És törvény az is, hogy haza csak addig van, amíg van, aki szeresse. Haza csak addig van, amíg van, aki áldozatot hozzon érte. Törvény, hogy haza csak ott van, ahol hazafiak is vannak. És haza csak addig van, amíg a hazafiak többen vannak, mint a muszkavezetők, az idegen zsoldban állók, a mindenkori nemzetközi brigádok magyar tagjai együttvéve. A hitványság mindig összeadódik, a kérdés csak az, hogy a hazafiak hajlandóak-e összeadódni.”
„A nemzetek életében vannak pillanatok, amikor hirtelen mindenki úgy érzi, elég volt, nem mehetnek úgy a dolgok, ahogy eddig mentek. Dönteni kell, és a döntésünk megmutatja, kik is vagyunk valójában. Egy egész nemzetről derül ki, mit is ér. Hallgat vagy protestál, beletörődik vagy fellázad, félrenéz vagy felegyenesedik, elkullog vagy harcol. Nem bújhatsz el, mert egy magasabb igazság ellentmondást nem tűrően láthatóvá teszi magát, és szembesít: vagy ide, vagy oda kell állnod. Szempillantás alatt kiderül, ki a jó, és ki a rossz, ki áll a történelem jó, és ki a rossz oldalán. Mi, magyarok jól döntöttünk. Protestáltunk, felegyenesedtünk, fellázadtunk és harcoltunk. Szabadság a rabsággal szemben, függetlenség a megszállás ellen, magyar hazafiak a kommunisták ellenében. Arra a csodálatos napra emlékezünk, amikor mi, magyarok megmutattuk magunknak, a világnak és az ellenségeinknek, kik is vagyunk valójában. Arra a napra emlékezünk, amikor nem azt kérdeztük magunktól, hogy velünk van-e az Isten, hanem azt, hogy mi az Istennel vagyunk-e. Hatalmas erő költözött belénk, és megremegtek a kommunista uralom tartópillérei. Arra a pillanatra emlékezünk, amely örökké élni fog a világ szabad nemzeteinek emlékezetében.”
„Egységben az erő. Mi azért vagyunk együtt, mert ugyanabban hiszünk: a családban, a nemzetben, mi mind hiszünk egy erős és független Magyarországban. Aki idegen támadásokkal szemben a családját, a nemzetét védi, az nemcsak az eszére, a szívére és az erejére számíthat, hanem arra is, hogy igaza van. Az igazság, kedves Barátaim, a szabadságharcosok oldalán állt akkor is és ma is. Ez az igazság tartott meg minket itt, Európa közepén: a magyarok igazsága. És mi századok óta mindig csak ugyanazt akarjuk, ahogy ’56-ban, 2006-ban és ma is.”
„És ha eljön az idő, álljatok ki a házatok elé, és védjétek meg. Ha meg akarjuk védeni a családjaink biztonságát, országunk határait, gyermekeink jövőjét, a munkánk gyümölcseit, a nyugdíjunkat, a fizetésünket, a rezsicsökkentést, ha meg akarjuk őrizni kultúránkat, szokásainkat, nyelvünket, vagyis ha meg akarjuk védeni a mindennapi életünk szabadságát, akkor mindenkinek ki kell vennie a részét a ránk váró küzdelemből. Amit elértünk tegnap és tegnapelőtt, azt holnap meg kell védenünk. Ami ma elég, az holnap kevés. Minden magyarra számítunk, akinek számít Magyarország jövője.” (Illusztráció: Kiss Bence/444)
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.