Karácsony Gergely szerint nem lesz szükség főpolgármester-jelölti előválasztásra, mert nem gondolja, hogy van olyan ellenzéki párt, mely veszélyeztetné az ellenzék budapesti győzelmét. Szerinte aki szembejön, az kiiratkozik az ellenzékből.
Karácsonyt a főváros és a civilszervezetek közös október 23-ai megemlékezésén arról is kérdeztük, milyen üzenetet közvetít az ellenzéki szavazóknak, hogy az ellenzéki pártok közül csak a Mi Hazánk tartott idén megemlékezést. Miközben 2 éve még a hat ellenzéki párt közös rendezvényt szervezett.
Karácsony ezt nem érezte problémának. Szerinte az ellenzéki szavazók ott voltak a rendezvényükön, melyet a Fővárosi Önkormányzat és az azt vezető ellenzéki koalíció szervezett. Attól, hogy nem sorakoztattak fel pártlogókat, szerinte ez még ellenzéki demonstráció volt.
Megkérdeztük, hogy akkor miért ő az egyetlen ellenzéki politikus, aki felszólalt a megemlékezésen. Erre azt mondta, a pártok meghívása jogi és erkölcsi korlátokba ütközött volna, mivel ez a Fővárosi Önkormányzat eseménye volt.
Megkérdeztük azt is, szerinte mit tanulhat a magyar ellenzék a lengyel választásból, melyen az ottani ellenzék leváltotta a Fidesz szövetségesét, a Jog és Igazságosság (PiS) kormánypártot.
Karácsony azt mondta, a fordulathoz kellett, hogy Varsóban és a nagyvárosokban óriási legyen a részvételi arány. Egyértelmű analógiákat viszont nem vonna le, mert a lengyel politikai berendezkedés teljesen más, mint a magyar. Lengyelország Magyarországnál demokratikusabb hely, és ez a a lengyel választási rendszerről is elmondható. A PiS bukását a sokszínű, versengő ellenzéki listák tudták elérni. Ez az opció viszont Magyarországon a választási rendszer korlátai miatt nem érhető el.
Karácsony viszont kiemelte, hogy a lengyel ellenzék mögött elképesztő szervezeti erő volt. Hasonló szervezettséget pedig a magyar ellenzéknek is létre kell hoznia.