444: A nemzetközi focivilág egyik legnagyobb sztárja Fabrizio Romano, egy olasz újságíró, aki mindig elsőként értesül a legfontosabb átigazolási hírekről. Azért az komoly, hogy követ téged instán.
Esterházy Mátyás: Ez nem a Liverpool-transzfer miatt történt, hanem még akkor, amikor Dominik csak 16-17 éves volt és a Lieferingben játszott. Szóval ez kevésbé rólam, inkább Romano profizmusáról árul el sokat. Ő minden évben figyeli, kutatja, hogy kik lehetnek a jövő nagy sztárjai, szóval alaposan csinálja meg a házi feladatot. Így jutott el hozzánk is, és Dominikkal, velem is többször beszélt.
444: Szoboszlai 13-14 éves volt, amikor leültél vele és a családjával, hogy átbeszéljétek a közös együttműködést. Ez egyedi, vagy egyébként is figyelitek az ennyi idős gyerekeket?
EM: Alig van fontos korosztályos meccs, amin ne lennénk ott. Saját emberekkel dolgozom, saját megfigyelőkkel, és ami a legfontosabb, saját információkkal. Korábban ez úgy ment, hogy ha az a hír járta, hogy valaki tehetséges, akkor őt minden ügynökség megpróbálta megszerezni. Mi viszont minden fontos korosztályos meccsen ott vagyunk, de ha fülest kapunk, akkor is megnézzük személyesen a srácot. És igen, már ebben a korban érdemes elkezdeni a közös munkát, hogy az inputok korán leülepedjenek.
444: Mit nézel egy játékosban, amikor tehetségeket keresel?
EM: Szerintem a karakter a legfontosabb. A jó karakter egy közepesen tehetségesből is nagyon sikeres játékost tud csinálni, de ez fordítva is igaz: a karakter hiánya a zsenit is középszerűvé zülleszti. Amikor karakterről beszélek, akkor nagyon egyszerű dolgokra kell gondolni. Hogyan kommunikál a gyerek a csapattársaival, hogyan reagál váratlan helyzetekre. Sokszor látunk például játékost, aki egészen addig, amíg a csapata vezet, nagyon jó karakternek, leadernek tűnik, de abban a pillanatban, hogy az ellenfél egyenlít, vagy átveszi a vezetést, azonnal a sajátjai ellen fordul. Ezeken tízből három-négyszer lehet változtatni, és pont emiatt fontos, hogy ezekre már fiatalkorban rájöjjünk, és őszintén a szemébe mondjuk, hogy figyelj, zseniálisan tehetséges vagy, de nem futsz eleget, és ha egy nullra égsz, akkor a saját csapattársadat eszed meg, és ha nem változtatsz ezen, abból baj lesz. Nyilván minden gyereknek az az álma, hogy majd egyszer a Barcelonában fog játszani, de idővel, amikor elkezdik megismerni a valós képességeiket, ezeket az álmokat felváltja a realitás. Barcelona helyett mondjuk Zalaegerszeg, vagy Zalaegerszeg helyett mondjuk egyetem. A fontos az, hogy tudják, egyik sem bukás, ha a felismerés időben történik. Én is válogatott játékos akartam lenni, én is játszottam az NB I-ben, de időben beláttam, hogy nem vagyok elég jó. Lehetett volna még erőlködni pár évet, de éreztem, hogy igazából nincs értelme. Közben viszont észrevettem, hogy a fociban mást is lehet csinálni, így lettem az, ami.
444: Hány felnőtt játékosotok van most? És egyáltalán mi a dolgotok velük?
EM: Huszonöt játékosunk van, közülük egy szlovák, és nem is vágyom sok külföldire, szeretek tenni a magyar fociért. Folyamatosan követjük őket, beszélgetünk velük. A válogatott játékosokkal nyilván nem kezdek el szakmázni, és nem mondom a Bolla Bendinek vagy a Dominiknak, hogy nem jól adtad be a labdát. Inkább a viselkedésüket figyelem. Ha például valaki nem futott eleget egy meccsen, akkor megkérdezem, hogy mi az oka, mi a gond. Illetve a legfontosabb, hogy könnyebbé tegyük az életüket, támogassuk őket. Utazást szervezünk, jegyet intézünk a családnak. Amire nekik szükségük van. Van, aki több időt akar velünk tölteni, más kevesebbet.
444: Miért nincs köztetek szerződés a Szoboszlaival?
EM: Nem látom értelmét. Szerintem egy játékos-menedzser kapcsolat akkor működik jól, ha szeretnek és akarnak is egymással dolgozni. Ha valakinek nem konkrétan én kellek, akkor ne is kezdjünk bele. Innentől a szerződés lényegtelen.
444: Minden szomszédunknak voltak, vannak komoly szupersztárjai, akik nemzetközi topklubokban játszanak, és a régióban lényegében mindenkinek volt legalább egy olyan generációja az elmúlt húsz évben, amelyik szép nemzetközi sikereket ért el. Ha a Szoboszlai-igazolást kivesszük a kalapból, akkor mi semmi ilyet nem tudunk felmutatni. Miért?
EM: Más a mentalitásunk. Például mindig másokkal foglalkozunk, és sem a kudarcainkat, sem a sikereinket nem tudjuk magunknak tulajdonítani. Ha nézem a mérkőzés utáni interjúkat, a meccs legjobbjának választott magyar játékos azt mondja, hogy nagyon köszöni a csapattársainak, az edzőinek, a szurkolóknak, és hogy ezt a díjat amúgy bármelyik csapattársa megérdemelte volna. Ha megkérdezik a szerbet, vagy a horvátot, ő meg azt mondja, hogy köszönöm szépen, ez nagyon jó meccs volt, és úgy érzem, hogy a teljesítményemmel hozzá tudtam tenni a csapat sikeréhez. Pont. Rendszerszinten pedig nem hiszek abban, hogy itthon az akadémiai szinten dőlnek el a dolgok. Sokkal fontosabb az, ami előtte történik, hattól tizenhárom éves korig. Ekkor tanulsz meg egy csomó mindent a labdával, a testedről, és ekkor szívod magadba a győzni akarást is. Járom a világot, és azt látom, hogy a mi gyerekeink nagyon keveset sportolnak. A saját hét és fél éves gyerekemen is látom, hogy még a mi családunkban is, amelyik azért nagyon tolja a sportot, mennyi energia, hogy egyáltalán a napi másfél óra mozgás meglegyen. És ugye a karakter is akkor fejlődik, amikor elmész grundfocizni. Az egy nagyon őszinte környezet. Ott ha nem vagy ügyes, vagy nem akarsz, nem tudsz nyerni, akkor nem játszhatsz a jövő héten, vagy csak akkor, ha neked van labdád.
444: De a Szoboszlai-sztori vagy a válogatott sikerei azért biztatók, nem?
EM: A magyar válogatott sikerei nagyon sok olyan problémáról elveszik a fókuszt, amikkel sürgősen foglalkozni kellene, ha azt akarjuk, hogy hosszútávon jó játékosaink legyenek. A képzési problémák mellett itt van mondjuk az edzők elhivatottsága. Nem állítom, hogy halálra vannak fizetve, de egyre jobban keresnek az utánpótlásban, és ezért nagyon sok olyan embert látok beáramlani a rendszerbe, szakmaváltókat gyakorlatilag, akik azért állnak edzőnek, mert látják, hogy ebből jobban meg lehet élni, mint mondjuk a tanári munkából. Viszont az elhivatottság hiányzik náluk, és anélkül ez nem fog menni.
A podcastban arról is szó volt, hogy mekkora a hype Szoboszlai körül Angliában, és ő hogyan küzd meg ezzel. Esterházy Mátyást arról is kérdeztük, hogy szerinte túlfizetettek-e a magyar focisták, és hogy hol látja Szoboszlai karrierjét pár év múlva.
Turistaosztály és prankolgatás. A marokkói futball és a felcsúti modell. Aján Tamás for minden! Winkler Róbert hajápolási praktikái. Uj Péter arcszőrzete. Az autós újságírás Szörényi–Bródyja. Férgek rágják a magyarok hajóját. Magellánét is. Büszkén emeljük magasra a hamis zászlót!
Mi van, ha nincs bejgli? Hogyan ne legyünk idegbetegek szenteste? Miért nem tudunk normálisan kommunikálni? Ünnep előtti gyorstalpaló.
Mohamedek között, Keith Richards és Yves Saint Laurent nyomában. Igazság és hitelesség a belső sávban. Nyelvtudomány és esztétikai terror. Pápázás. Tusfürdőmaffia a siralomházban.
A 444 gondozásában megjelent A kínai konyha kultúrtörténete könyvbemutatóján Vida Kata gasztroblogger beszélgetett Keve Márton kreatív séffel és Bede Mártonnal, a 444 újságírójával, többek közt arról, hogyan változott Budapesten a kínai gasztronómiai felhozatal, és mik a legizgalmasabb helyek most. Beszéltünk a legfontosabb hozzávalókról, hogy mit kell vásárolni egy alaprecepthez, és főleg miért érdemes kínait enni.
Mohamedek között, Keith Richards és Yves Saint Laurent nyomában. Igazság és hitelesség a belső sávban. Nyelvtudomány és esztétikai terror. Pápázás. Tusfürdőmaffia a siralomházban.