A film főszereplője a beépített ügynök, Tamer Bakiner, aki hónapokig dolgozott azon, hogy kapcsolatba kerüljön a müncheni embercsempész-maffiával. Az újságírók nem véletlenül Bakinert bízták meg a veszélyes feladattal, ugyanis a magánnyomozó 25 éves tapasztalattal rendelkezik, 5 nyelven beszél, ráadásul még kinézetével sem lóg ki a bűnözők közül, ugyanis sötét szakálla és testépítő-verseny kompatibilis felsőteste van.
A rejtett kamerával és mikrofonnal felszerelt Bakiner a müncheni főpályaudvar közelében találkozik először az összekötő emberével, aki embercsempészet miatt már a börtönt is megjárta. Előadja gondosan felépített legendáját, miszerint 60 személyt akar Törökországból Németországba csempészni, és ehhez keres üzleti partnert.
Miközben kebapot esznek, az összekötő elmondja, hogy a menekülteket egészen Münchenig elhozzák, fejenként 6000 eurós áron. Az egyórás találkozón még arra is kitér a fiatal férfi, hogy milyen jövedelmező üzlet embercsempésznek lenni. Állítása szerint másfél év alatt 600 ezer eurót, vagyis közel 230 millió forintot keresett.
Állj mellénk, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!