Rogán, Gulyás, Orbán Balázs szupercsapatot kap a nyakába Varga Mihály, hogy megfegyelmezzék a költségvetést

gazdaság
2023 december 05., 23:05

Kedd éjjel kiadott közleményben jelentette be a Pénzügyminisztérium, hogy „Új kormányzati döntéshozó fórum alakul a fegyelmezett költségvetési gazdálkodásért”. Ami önmagában nem is lenne baj, ha abból indulunk ki, hogy az elmúlt években a költségvetési törvényekben szereplő deficitcélokat sosem sikerült elérni, és például az idei költségvetést október elején már másodszor kellett módosítani, nagyjából 900 milliárd forinttal kellett elengedni a hiányt.

link Forrás

A 2021-es előirányzott deficit 1491,22 milliárd forint volt, végül több mint háromszorosa, 5101,47 milliárd lett a mínusz. A 2022-es év eleji cél -3152,65 milliárd forint volt, végül -4753,35 milliárd forint lett, míg az idei 3400 milliárdos hiánycélt már októberre túlteljesítette a költségvetés, és ahogy írtuk, két hónapja ismét újra is kellett írni a már többször átírt büdzsét. Így az eredeti előirányzatokban szereplő összesen 8411 milliárdos helyett több mint 19 500 milliárdos hiánnyal zárt a magyar állam a 2020-2023 közötti négy évben (vagyis zárhat, ha idén ezt az utolsó, nagyjából két hónappal ezelőtti célt már sikerült tartani).

link Forrás

Szóval az tényleg nem lenne ördögtől való, hogy létrejöjjön egy munkacsoport, amely „feladata a költségvetés egyensúlyának szigorú védelme lesz”, ami érdekében jogosult arra, hogy „vizsgálja a Kabinetek döntéseit és költségvetési vétóval is élhet azokkal szemben”.

A költségvetési célok ugyanis – már megint, mint az utóbbi évtizedekben megannyiszor – ambiciózusak: „Jövőre a költségvetési hiány mértéke a GDP 2,9%-ára mérséklődhet, míg 2026-ra 2% alá kívánjuk csökkenteni a mutatót. Ehhez hasonlóan az államadósságot is mérsékeljük: jövőre a GDP 66,7%-án alakulhat, míg 2026-ra a maastrichti 60%-os kritérium alá fogjuk csökkenteni” – áll a közleményben.

De nézzük csak a fiskális politika Avengersét, a nemzeti-radikális-népi-unortodox-kereszténydemokrata értelemben vett Bokros Lajosokat! Ahogy a címből már kiderül, a Varga Mihály vezetésével működő, de a politikai erőviszonyok ismeretében láthatóan inkább Varga Mihály nyakába ültetett trió: Rogán Antal propagandaminiszter, Gulyás Gergely, a kormány arca és Orbán Balázs, Orbán Viktor politikai igazgatója. Az egy főre jutó közgazdászdiplomájuk száma: 1/3, a munkacsoportban így hármuknak pont annyi gazdasági végzettségük lesz, mint Vargának van.

photo_camera Gulyás Gergely és Rogán Antal a parlamentben – mostantól még gyakrabban dugják össze a fejüket
Fotó: Németh Dániel/444

A munkacsoportnak minden bizonnyal jól fog jönni viszont az a kommunikációs arzenál, amit Rogán Antal mozgósítani tud. A költségvetési deficitről ugyanis már tavaly és idén is ment némi valósággörbítéshez közelítő kommunikációs stratégiázás. A múlt év vége táján már látszott, hogy a hiány jóval nagyobb lesz a vártnál, akkor a pénzügyi kormányzatban kétféle számmal kezdtek el dobálózni: a kormány az EU-s módszertannal szemben sokáig azt állította, hogy tavaly a GDP 4,8 százaléka volt a hiány, míg az EU-s módszertan szerint 6,2 százaléka (a különbség a nagy mennyiségű orosz földgáz megvásárlásának költségéből adódik).

Aztán idén, ahogy távolodtunk 2022-től, már jó bázis volt a magas költségvetési hiány, hiszen ahhoz képest az idei, tervezettnél magasabb is csökkenést jelent. Így Varga Mihály ősszel már arról beszélhetett, hogy az idei 3,9 százalékosról 5,2 százalékosra elengedett deficitcél kisebb a tavalyinál – amely tavalyi hiányt most már kényelmesebb 6,2 százaléknak mondani. Az ilyen kommunikációs bravúrokhoz pedig igenis jól jöhet a propagandaminiszter rutinja.