Igen, a Helytállás Szobrait egész évben ünnepeljük. A bátrakat, akik nem félnek a tavasz madárcsicsergésben, nyári kánikulában, netán ősz derekán utcára hajítani levedlett karácsonyfáikat. Akik kitartanak, akik addig húzzák az ünnepet, amíg csak lehet.

Hősök ők, akik az évszakok diktatórikus szorításából kitörve képesek egy csipetnyi varázslattal fűszerezett karácsonyi örömöt csempészni a szívünkbe a legváltozatosabb pillanatokban. Akik boldogságmorzsaként hagyják az utcán féltve őrzött karácsonyfáikat az év legváratlanabb pillanataiban, hogy némi cinkos kacsintással mindannyiunk számára hitet adjanak: közeleg már az új karácsony, az ünnepek ünnepe, lehet, hogy még messze van, de eljön majd. Addig is itt egy facsonk, nesztek, lehet rajta elmélkedni.

Na de erre mi a magyarázat?

Emberek! Hát ez egy teljesen jó fa! Miért kellett a véghajrában elhullania?

Nézzük csak meg egy másik szögből is: a zöld kukaszörny árnyékában megbúvó csendes fatetem haláltusájának torokszorító keretet ad a kissé levitézlett hókupac, amely takaróként öleli körbe megfáradt testét. Ez a kép az elmúlt karácsonyok és az eljövendő karácsonyok szelleme egybegyúrva. A szívünkben mindig jelenlévő karácsony legszomorúbb manifesztuma. Ugyan mit számított volna már, ha még 16 napig a lakásban rostokol?

Mindenesetre hajtsunk fejet a legszomorúbb véget ért karácsonyfa előtt, aki szó szerint a véghajrában bukott el. Egyben üdvözöljük azt a pimaszul merész versenyzőt, aki képes volt 349 nappal az előző karácsony után kidobni a fáját!

Szép teljesítmény, valószínűleg rekord (csak nevetni tudok ezen a ponton Haszán kollégán, aki már október 23-án győztest hirdetett...).

Egyben köszönöm Istvánnak, hogy lefotózta a kapitális példányt, méghozzá egész pontosan ma reggel, Oroszlányban, a Dózsa György úton. Ott van ám az igazi kurázsi!

Ami egyébként nagyjából el is dönti az örök Vidék-Budapest párharcot is. Lehet, hogy a főváros bővelkedett év közben kidobott karácsonyfákban, de ha szigorúan vesszük, legfeljebb a dobogó legalsó fokára fér fel.

Ha már itt tartunk ugyanis, muszáj bedobnom az ezüst- és bronzérmes versenyzőket is, akik valamiért (szégyenszemre) kimaradtak eddig a lapból.

Íme november 29-ről Edina szpottolása:

Van ez az iskola, a legallyazott karácsonyfacsonkok ereszcsatornák melletti diszkrét elhelyezése, láttunk már ilyet a nyár derekán is, sőt, október közepén egyenesen Brüsszel küldött erős üzenetet: nem is egy, de rögtön két emígy kiállított csonkkal.

Úgy tűnik, Pécsett is szeretik ezt a módszert, legalábbis a Jókai téren álldogáló műremek tanúsága szerint, ha valaki tudja, mi az oka a különös szokásnak, igazán megírhatná.

És akkor tekintsük meg Budapest bronzérmes versenyzőjét is:

Ő itt egy szépen rejtőzködő példány, amint látszik, szikrázó napsütésben élvezi a vénasszonyok nyarát, okosan a falevelek takarásában bujkál a káros UV-sugarak elől. És bár a mai, latyagos-szüttyögős időben furának tűnhet, kevesebb, mint egy hónapja érte a szörnyű vég: Magdi egészen pontosan november 12-én küldte el nekünk, az egyik újpesti lakótelepen található Lidl mögötti parkolóban tanyázott ekkoriban a főváros mindeddig utolsó kidobott karácsonyfája.

Örök optimistaként amúgy a címben csak kérdésként mertem megfogalmazni, hogy vajon december 8-án hirdethetünk-e győztest 2023 túlélőbajnokai között. Én szívből, őszintén remélem, hogy nem. De vajon lesz-e még olyan, aki le tudja körözni ezt a három titánt, és az utolsó napokra ráfordulva húz egy váratlant?

Maradjanak velünk, szurkoljunk együtt!

A Helytállás Többi Szobrának itt állítottunk emléket, ne tévesszen meg senkit, hogy felül szó esik egyéb (aktuálisabb) karácsonyfákról, kicsit lejjebb görgetve jönnek az igazi Győztesek.