Hat kiskorút ítéltek el Samuel Paty lefejezésének ügyében Franciaországban

külföld
2023 december 09., 13:09

Egy akkor 13 éves lányt hamis vádaskodásért, öt másik, akkor 14 és 15 év közötti fiatalt pedig erőszakos bűncselekményre irányuló szándékos összeesküvés miatt ítéltek el Franciaországban. Az elítéltek mind Samuel Paty, a 47 éves francia történelemtanár 2020-as lefejezésével kapcsolatban kerültek bíróság elé, írja a Guardian.

photo_camera Fotó: ALAIN JOCARD/AFP

A tanárt Abdoullakh Anzorov, egy 18 éves fiatalember ölte meg párizs külvárosában azután, hogy a közösségi médiában arról olyan üzenetek terjengtek, melyek szerint Paty a Charlie Hebdo magazin Mohamed-karikatúráit mutatta be az óráján. Paty a magazint egy etikaórán mutatta be, ahol a francia szólásszabadságról szóló törvényekről beszélgettek. A magazin először 2012-ben tette közzé a képeket, majd 2015-ben terroristák megrohamozták a lap párizsi irodáját, ahol 11 embert öltek meg, később pedig több rendőr is áldozatul esett a támadásoknak.

Paty lefejezésében közrejátszott a most 18 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt lány, aki mint kiderült, tévesen állította, hogy Paty arra kérte volna a muszlim diákokat, hogy hagyják el a termet. Később el is mondta a nyomozóknak, hogy aznap nem is volt az osztályteremben. Paty pedig nem kérte távozásra a gyerekeket, csak annyit mondott, hogy ha sértőnek találják a rajzot, nyugodtan forduljanak el.

A többi tizenévest azért ítélték el, mert a vád szerint segítettek megtalálni Anzorovnak a tanárt. A diákok azt mondták, soha nem gondolták volna, hogy segítségük gyilkossághoz vezethet. Négyen felfüggesztett büntetést kaptak, míg egyikük hat hónap börtönbüntetést, amit elektronikus megfigyeléssel is letölthet. A tárgyalások zárt ajtók mögött, a fiatalkorúak bíróságán zajlottak.

Az ügyben nyolc felnőtt tárgyalása indul meg 2024-ben a büntetőbíróságon. Köztük van a 13 éves lány apja, akit azzal vádoltak, hogy olyan videókat tett közzé, amelyek a tanár ellen mozgósítottak.

A moszkvai születésű csecsen származású Anzorov hat éves korában került szüleivel Franciarországba, ahol menekültstátuszt kapott. Miután megölte, és lefejezte a tanárt, a rendőrök a helyszínen lelőtték, mert nem engedelmeskedett a felszólításuknak.

Emmanuel Macron elnök a meggyilkolt Samuel Paty koporsójánál október 21-én.
photo_camera Emmanuel Macron elnök a meggyilkolt Samuel Paty koporsójánál október 21-én. Fotó: Francois Mori/AFP

Az eset után több városban is tüntetések indultak, több száz francia médium állt ki a szólásszabadság mellett. Az ügyben éles viták zajlottak, Emmanuel Macron francia elnök pedig a tanár búcsúztatóján azt mondta, az ország megvédi szekuláris értékrendjért a radikális iszlámmal szemben. Az elnök akkor azt tervezte, megreformálja a franciaországi iszlám gyakrolatot, és létrehozná a „felvilágosodás iszlámját”.

A muszlim világban válaszul több helyen francia zászlókat és Macron képeit égették, míg több ország vezetője a francia termékekkel szembeni bojkottra szólított fel. Több tízezren tüntettek Banglades fővárosában is, ahol egyes transzparenseken a világ legnagyobb terroristájának nevezték Macront. Recep Tayyip Erdogan elnök pedig azt mondta, „Macron elmeállapota vizsgálatra szorul”.

Kiemelt videóink