Személyesen védené meg a kastélytörvényt az Alkotmánybíróság előtt, ezért pénteken hivatalosan is kezdeményezte meghallgatását, jelentette be Lázár János. A a kastélyok magánkézbe történő kiszervezéséről szóló jogszabályt decemberben fogadta el az Országgyűlés, Novák Katalin viszont nem írta alá, Alkotmánybírósághoz továbbította a törvényt. Az építésügyi miniszter akkor „gyávaságnak és régi kommunista reflexeknek” minősítette a köztársasági elnök döntését. Lázár most sem hagyta ki, pénteki Facebook-posztjában is odaszólt Nováknak.
„Meg kívánok jelenni a taláros testület teljes ülésén, hogy megvédjem a törvényt, amelynek a támogatását az Elnök asszony egyedül nem merte vállalni. Vagy azért, mert félreértette annak szövegét, vagy azért, mert jó pontot akart szerezni azoknál, akik ellenzik a törvényt.”
- írta.