„A 136-os busz utasának panaszát az akkor rendelkezésünkre álló információk és a busz kamerafelvételei alapján a lehető legnagyobb gondossággal és körültekintéssel eljárva vizsgáltuk ki. Meghallgattuk a járművezetőt és elemeztük a jármű kameráinak kép- és hangfelvételeit.”Ezt a BKV válaszolta a 444-nek, miután megkérdeztük, a belső vizsgálatuk hogyan menthette fel a mozgáskorlátozott, kerekesszékes utast inzultáló, kísérőjére fizikailag is rátámadó és őt lepatkányozó-szidalmazó buszsofőrt, akinek a történetét a 444 írta meg.
A cége által fedezett buszsofőr azért bukott le, mert az eseményekről a kerekesszékes utas kísérője videókat csinált a telefonjával, amiket mi leközöltünk. A 444 erről szóló cikke után a BKV-tól a szolgáltatást megrendelő BKK új vizsgálatot rendelt el, miután az utasok panaszát követően a BKV első körben arra jutott, hogy nincs itt semmi látnivaló.
A BKV utólag így magyarázza a történteket:
„A kamerák csak a busz belsejében történteket rögzítik, így ezek, valamint a járművezető nyilatkozata alapján nem lehetett a történteket teljeskörűen rekonstruálni, ezért megalapozott döntést sem hozhattunk a buszvezető esetleges elmarasztalása ügyében.”Kétségtelen tény, hogy a kísérőt érő durvaság – a sofőr nekiugrott, megpróbálta kiütni a kezéből a telefonját, majd hosszan szidalmazta, többször lehülyézve és lepatkányozva a férfit – a buszon kívül, már a megállóban történt. A BKV fenti válaszát azonban erősen árnyalja, hogy a videón jól látható-hallható, hogy a buszsofőr már fent a buszon is
A fentiek tehát mind a buszon történtek, ahol nemcsak kép-, hanem hangfelvétel is készült. Íme ugyanez más szögből:
A BKV friss levele megerősíti, hogy „az időközben tudomásukra jutott új információk alapján” újabb vizsgálatot indítottak. Ez tegnap, január 11-én 24 órán belül le is zárult, ám a cég meglepő módon semmit sem hajlandó elárulni arról, hogy mi az eredménye, illetve mi lett a következménye:
„A BKV Zrt.-nél prioritás az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség érvényesülése, az, hogy szolgáltatásunk mindenki számára hozzáférhető legyen, ezért az esetet sürgősséggel vizsgáltuk ki 2024. január 11. napján, melyet követően a szükséges intézkedéseket megtettük. A hatályos jogszabályi rendelkezések alapján bővebb információt nem adhatunk ki.”
A BKV levele bocsánatkéréssel zárul:
„Fontosnak tartjuk elmondani, hogy egyedi esetről van szó, buszvezetőinkre nem jellemző a hasonló viselkedés. Járművezetőinket folyamatosan oktatjuk, az oktatások tematikájának fontos eleme, hogy munkavégzésük közben hogyan és mivel segíthetik a mozgásukban korlátozott utasokat. A panaszt bejelentő utastól és kísérőjétől elnézést kérünk.”