
Három hónap telte el azóta, hogy Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó színészek közel három métert zuhantak a díszletről a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia című előadásában. A vizsgálat azóta is tart, ám hiába érdeklődik a két megsérült színész vagy a társulati tagok, nem kapnak semmilyen információt, írja a Blikk.
„A nyomozás továbbra is folyamatban van, gyanúsítotti kihallgatás nem történt” – válaszolta a rendőrség a lapnak. Ráadásul amíg nincs eredmény, a két színész semmilyen kártérítést nem kap,dolgozni pedig a sérüléseik miatt nem tudnak. A két színészt a baleset után mentő szállította kórházba, a lap szerint Horváth Lajos Ottónak a keze, míg Szász Júliának a lába és a mellkasa sérült meg.
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti igazgatója decemberben azt mondta, „a színház veszélyes üzem”, a „színészeknek pedig meg kell tanulnia egy-egy díszletet használni”. Azt is mondta, hogy baleset kapcsán „egyszemélyi felelősség nem állapítható meg”, ezért aztán vissza is vonta a felajánlott lemondását.