Már mérik, hogy le kell-e mondania Novák Katalinnak

POLITIKA
február 08., 16:23

Telefonos közvélemény-kutatással mérik, hogy K. Endrének adott köztársasági elnöki kegyelem mennyit rontott Novák Katalin és Varga Judit megítélésén, írja a hvg.hu. A lap egyik olvasóját a Call Expresstől hívták fel pénteken, és többek között ezeket kérdezték:

  • Hallott-e arról, hogy Novák Katalin köztársasági elnök tavaly áprilisban kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének?
  • Hallott-e arról, hogy Varga Judit akkori igazságügyi miniszternek is ellen kellett jegyeznie a kegyelmi döntést?
  • Ön szerint Varga Judit igazságügy miniszterként felelősnek tekinthető, vagy nem az ügyben?
  • Egyetértene-e azzal, ha a parlament felülvizsgálná az elnöki kegyelem intézményét a gyermekek ellen elkövetett bűncselekmények esetén, mint amilyen a pedofília, és nem adna módot a kegyelemre?

A hvg.hu szerint volt egy olyan kérdés is, ami egy mondatban összefoglalta a kegyelmi ügyet, de nem szerepelt benne a pedofília szó: „A bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesét, amiatt ítélték el, hogy tisztában volt azzal, hogy a volt igazgató több gyermeket is molesztált, illetve egy hamis tanúvallomás megírására kérte az egyik tanút. Ön szerint mit kellene tennie Novák Katalinnak?”. A lehetőségek: lemondjon-e, felül kellene vizsgálnia a kegyelmet, vagy nem kellene semmit csinálnia. Azt is kérdezték, hogy a válaszadóknak kedvező vagy kedvezőtlen a véleménye Orbán Viktorról, Varga Juditról és Novák Katalinról.

photo_camera Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

A Call Expressről a Népszava azt írta korábban, hogy „közvélemény-kutatás címszó alatt a Fidesznek kedves sugalmazásokat terítettek névtelen operátorok”. Például azt kérdezték, hogy „támogatná-e az LMBTQ-mellett kiálló Márki-Zay Pétert; melyik szimpatikusabb önnek, a migránspárti Brüsszel, vagy a határok sérthetetlenségét védő magyar kormány?”

Múlt pénteken a 444-en írtuk meg először, hogy Novák Katalin köztársasági elnök a pápalátogatás ürügyén kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesének. Novák Katalin még mindig nem válaszolt semmi érdemlegeset. Kedden ugyan az örmény elnökkel tartott protokolláris eseményhez kapcsolódó sajtótájékoztatón az ATV kérdést tett fel az üggyel kapcsolatban, amelyre Novák válaszolt is, de az általa elmondottakból továbbra sem jutottunk közelebb ahhoz, miért döntött a kegyelemről. Orbán Viktor az ügy miatt csütörtökön alkotmánymódosítást nyújtott be.