Orbán egyetlen szóval sem reagált arra, hogy lemondott a köztársasági elnök és korábbi minisztere, akire az EP-kampányt építette volna

POLITIKA
február 11., 07:04

Pontosan jelezte a rendszer felépítését, amikor Orbán Viktor egy alkotmánymódosításnak álcázva videóban küldött selyemzsinórt Novák Katalin köztársasági elnöknek a 444-ben elsőként megírt kegyelmi ügyben.

Két nappal később a kegyelmi kérvényben közösen eljáró Novák és Varga Judit is lemondott. Összehangolt kommunikáció volt a távozásuk, szombaton délután szinte ugyanabban a pillanatban történt meg a nyilvánosság felé.

Hogy még teljesebb legyen a megalázásuk, Orbán egyetlen szóval sem búcsúzott el az általa a legmagasabb közjogi méltóság pozíciójába emelt Nováktól és korábbi miniszterétől, Varga Judittól sem, aki a Fidesz EP-listáját vezette volna.

A fagyos csendet a kormányból mindössze két tag törte meg tegnap, ők is a maguk módján. Nagy István agrárminiszter és az EP-választás miatt Varga Juditot az igazságügyminiszteri poszton váltó Tuzson Bence mindenféle kommentár vagy személyes megjegyzés nélkül megosztották Kocsis Máté frakcióvezetőnek azt a posztját, amiben Kocsis megköszönte Novák és Varga munkáját, felelősségteljes döntésnek nevezte a távozásukat és azzal a lendületel nekiállt a baloldalt számonkérni

link Forrás