Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és az ügyészség vizsgálatot indított azzal kapcsolatban, hogy gyanú szerint ukrán hadifoglyokat végeztek ki orosz katonák a Zaporizzsja megyei Robotine közelében – közölte a főügyészi hivatal.
Elterjedt az interneten egy videó, amin az látható, hogy az orosz hadsereg katonái három, fogságba esett ukrán katonát kivégeznek. Az eset február 18-án történt Robotine mellett. A háborús törvények és szokások megsértése meg az előre megfontolt emberölés miatti büntetőeljárást a Zaporizzsja megyei ügyészség vezeti, az előzetes vizsgálatot pedig az SZBU regionális részlege végzi.
A 110. ukrán gépesített dandár még hétfőn közölte, hogy bár az orosz erők megígérték, kimenekítik a Donyeck melletti Avgyijivkában, az általuk körbezárt Zenit elnevezésű állásban maradt sebesült ukrán katonákat, helyette agyonlőtték őket. Dmitro Lubinec ukrán emberi jogi biztos a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságához és az ENSZ-hez fordult, hogy derítsék ki az eset körülményeit.
Olekszandr Tarnavszkij, a délkelet-ukrajnai szektorban (Tavria) szolgálatot teljesítő ukrán csapatok parancsnoka közölte, hogy az orosz erők Avgyijivka térségében kis rohamosztagokban hajtanak végre támadó műveleteket, az ukrán csapatok egy nap alatt a városhoz közeli települések ellen indított kilenc orosz támadást vertek vissza.
Az ukrán vezérkar jelentése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége közel 405 ezer fő. Az ukrán erők hétfőn megsemmisítettek többek között egy orosz repülőgépet, öt harckocsit, 40 tüzérségi és egy légvédelmi rendszert, valamint 61 drónt.
Az ukrán emberi jogi biztos közölte, hogy Ukrajnának még 11 gyereket sikerült hazahoznia Oroszországból és a megszállt területekről Katar és az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF közvetítésével. (MTI)