Öt helyett kilenc lett, maradhat? Így helikopterezett Szijjártó Péter 2020 óta

Eddig a külgazdasági és külügyminiszter öt helikopteres útjáról tudtunk, most kiderült, hogy volt még négy 2020 óta - írja a hvg.hu. A lap számításai szerint Szijjártó Péter külügyminiszter az utóbbi években 12 millió forintot repülhetett így el.

Összesen kilenc alkalommal utazott Szijjártó Péter az Országos Rendőr-főkapitányság flottájába tartozó helikopterrel 2020 óta.

Ez derült ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság válaszaiból, amiket a lap közérdekű adatigényléseire adtak.

A 2020 óta megtett kilenc helikopteres utazás közül a nyilvánosság csak ötről tudott, a fennmaradó négy esetben azt ugyan lehetett tudni, hogy a külügyminiszter tart valamerre, de azt már nem, hogy ehhez a rendőrségi helikoptert vette igénybe.

Szijjártó Péter helikopterezései:

1. Bár erről akkor nem szólt a fáma, de 2020. április 24-én például a koronavírus első hullámában helikopterrel reppent el Letenyére, a horvát határra, ahol bejelentette: a Covid ellenére is nyitva marad az összes határátkelőhely az igázóknak a horvát határon, majd tárgyalt Gordan Grlic-Radman horvát külügyminiszterrel is.

2-3. Azt sem lehetett eddig tudni, hogy Szijjártót 2020. május 25-én Röszkére, majd három nappal később Rédicsre is rendőrségi helikopter reptette, itt is a határátkelők nyitásáról értekezett.

4. Azt viszont lehetett tudni, hogy 2020 nyarán Tolnát és Szekszárdot is helikopterrel közelítette meg a külügyminiszter, bár csak Őcsényig szállt, ott autóra váltott, és a két várost már aszfalton közelítette meg. Hadházy Ákosnak már akkor szemet szúrt ez az eset, neki Magyar Levente, a külügyi tárca államtitkára azt mondta, a külügyminiszter „csak abban az esetben utazik helikopterrel, ha az közfeladatok ellátásához elengedhetetlen”, és Szijjártó zsúfolt aznapi programjával indokolta a repülést.

5. Lehetett tudni azt is, hogy a miniszter 2020. július 28-án rendőrségi helikopterrel utazott Bajára, ahol azt találta mondani: „a magyar gazdaság sikerét a magyar emberek munkája jelenti”.

6. 2020 szeptemberében Szijjártó Nagykerekibe és Berettyóújfalura repült, két átadásra: Nagyberkiben gyárat, Berettyóújfalunk autópálya-szakaszt adott át.

7. És még ugyanennek a hónapnak a második felében, szeptember 23-án ellátogatott helikopterrel Záhonyba és Beregsurányba, és ezen a napon tárgyalt az ukrán és román külüggyel is.

8. Télen a miniszter pihentette a helikoptert, 2021. április 28-án azonban újra felpattant rá, hogy elugorjon Békéscsabára, ahol román kollégájával közösen jelentették be: „új fejezet nyílik a magyar-román kapcsolatokban”. Erről a helikopterezésről sem lehetett tudni mostanáig.

9. Hosszú cezúra következett, legalábbis a hvg.hu-nak küldött válaszok alapján legközelebb 2024 januárjában választotta külügyminiszterünk ezt az utazási formát. Akkor mi írtuk meg: Dunakeszire ment Szijjártóért a rendőrségi helikopter, hogy elszállítsa Záhonyig, ahonnan viszont már autóval ment át Ungvárra, hogy találkozzon az ukrán külügyminiszterrel és Zelenszkij elnök legközelebbi tanácsadójával. A valóságos Rambo-kalanddá váló utazásról itt számoltunk be bővebben.

link Forrás

Szijjártó Péter egyébként is nagy rajongója a légi közlekedésnek, az már korábban kiderült, hogy előszeretettel használja a honvédség repülőit akár a szomszédos országokba tett látogatások, pár száz kilométeres utazások során is. A 24.hu korábbi cikke alapján pedig csak 2014 októbere és 2019 novembere között 12 alkalommal vett igénybe helikoptert, és többször külföldre, például Belgrádba is a rendőrség gépével repült.

Hogy mindez mennyibe fájt, azt nehéz megbecsülni. A hvg.hu úgy számolt, hogy az MD-902-es típusú helikopter üzemóradíjait figyelembe véve (az egyes szolgáltatóknál ez 2200 és 2500 dollár közt mozog) vett egy középértéket - 2350 dollárt -, és a hivatalosan ismerhető adatok (honnan hova) alapján kiszámolta légvonalban a távolságokat a külügyminiszter házától alig néhány száz méterre lévő Dunakeszi Repülőtértől a megadott végpontokig. A kilenc út oda-vissza így 2020 óta nagyjából 3655 kilométert jelent, a lap számításai szerint a miniszter 14 és fél órát töltött nagyjából a levegőben. A fentebb említett 2350 dolláros üzemóradíjat alapul véve ez kicsit több mint 34 ezer dollár, vagyis nagyjából 12,3 millió forint.