A 444-en közölt cikkünkben arról írunk, hogy a győri ügyészség Kaszás Zoltánt, a T-Systems Magyarország volt vezérigazgatóját jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével, hamis magánokirat felhasználásának vétségével és vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja. A vádirat szerint, ha elítélik, 100.960.356 Ft összegű vagyonelkobzás és öt év letöltendő börtönbüntetés várhat rá.
Kaszás Zoltán levélben reagált cikkünkre:
„A mai napon 06.03 órakor megjelent „100 milliós nyúlással vádolja az ügyészség a T-Systems volt vezérét” című írásával kapcsolatban tájékoztatom, hogy a Nemzeti – Adó és Vámhivatal által közölt gyanúsítással szemben panasszal éltem, a közölt gyanúsításban foglaltakat nem követtem el. Az üggyel összefüggésben feljelentéssel éltem a Központi Nyomozó Főügyészségen az eljáró nyomozók és ügyészekkel szemben hivatali visszaélés miatt, melyet a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy hivatali eljárása során, hivatali kötelessége megszegésével elkövetett bűnpártolás bűntettének minősített.”