t-systems

2017. december 21.

150 milliós bírság a BKK súlyos hibákkal átadott online jegyrendszere miatt

A Közbeszerzési Döntőbizottság szerint a BKK és a T-Systems is törvényt sértett.

2017. szeptember 25.

Visszakapta ötven forintját a BKK appját feltörő etikus hacker

Aki végül a börtönt is megúszta, mert már nem gyanúsítják bűncselekménnyel azért, hogy feltárta a BKK rendszerének súlyos biztonsági hibáját, majd erről értesítette is a céget.

2017. szeptember 21.

A T-Systems most kormányzati videokonferenciarendszert programozhat

Nettó 878 millió 210 ezer forintért fejlesztenek valamit, amire amúgy már léteznek a világban akár nemzetbiztonsági szempontból is alkalmas megoldások.

2017. augusztus 21.

Már nem gyanúsítják bűncselekménnyel a srácot, aki szólt a BKK-nak, hogy meghackelhető a rendszere

Az ügyészség elfogadta a TASZ panaszát, ami szerint semmi olyan nem történt, ami veszélyes lett volna a társadalomra.

2017. július 28.

Egy online jegy 245 forintba kerül a BKK-nak, amivel a T-Systems-en kívül senki nem jár jól

Nem elég hogy nem működik az online jegyrendszer, a szerződés körülményeivel is nagyon sok gond van. De ha még minden tökéletesen működne is elképesztően drága és pazarló lenne a rendszer, hát még így!

2017. július 27.

A T-Systems azt ígéri, őszre a saját költségén „továbbfejleszti” a BKK e-jegyrendszerét

Nem rossz ötlet, tekintve, hogy amit átadtak, az ezer sebből vérzett.

Tarlósnak esze ágában sincs kirúgni a BKK vezetőjét, mert akkor ő maga tűnne gyengének

Mindent a közérdek szerint! Csak nehogy Tarlós jöjjön ki belőle rosszul.

2017. július 26.

Nem a jegyrendszeres az első eset, amikor a rendőrséget küldik arra, aki segíteni akar

András programozni tanult egy vidéki főiskolán, aztán talált egy biztonsági rést a Telekom rendszerében.

2017. július 25.
2017. július 22.

Örültem, hogy ekkora összefogás történt - megszólalt a rendőrök által elvitt 18 éves BKK-hacker

Meglepte és jól esett neki az országos támogatás. Az eddig arrogáns T-Systems vezérigazgatója közben bocsánatot kért, sőt azt is belengette, hogy együttmőködnének az etikus hackerrel, ha a nyomozás tényleg tisztázza.

Folyamatosan támadják a BKK honlapját

A cég arról nem szólt, hogy ennek köze van-e a hackerbotrányhoz.

2017. július 21.

A T-Systems azt állítja, kötelessége volt feljelentést tenni, mert „egy adott szintet elért az esemény”

Mármint az, hogy egy 18 éves etikus hacker szólt, hogy nem akar csalni, de észrevette, hogy bárki 50 forintért vehet bérletet a BKK-tól. A srácot a feljelentés után készenléti rendőrök hurcolták el otthonról.

A 18 éves etikus hackert feljelentő T-Systems pár éve a főszponzora volt egy etikus hackelésről szóló konferenciának

Percről percre dagad a hackerbotrány. Közben a bkk.hu is lehalt, de még nem tudni, miért.

A jó szándékú hackert feljelentő T-Systems két hete még a hackerek ellen védtelen dolgozókat gúnyoló reklámmal nyomult

A netharag már ott tart, hogy a német T-Systems Facebook-oldalát értékelték le 1,4 csillagosra. Ilyen melegben a legszebb, amikor visszanyal a fagyi.

A BKK Facebook-oldalát elsöpörte a netharag

Pár óra alatt a lehető legalacsonyabb, 1,0 csillagos osztályzatra rontották az értékelését, miután kiderült, a cégnek dolgozó T-Systems úgy feljelentett egy jó szándékú hackert, hogy azt elhurcolták a rendőrök.

Hihetetlenül jó hangulatú kommentek pörögnek a T-Systems Facebook-oldalán, érdemes odanézni!

Nagyon megérte a cégnek zárkába juttatni egy 18 éves fiút, aki megírta a BKK-nak a szar rendszerük egyik hibáját. Magasra csapott a BKK- és T-ellenes gyűlölethullám, igazi pr-katasztrófa.

2017. július 18.

Kibertámadás érte a BKK új online értékesítési rendszerét

A Nemzeti Nyomozó Iroda már megkezdte a nyomozást.

Tovább a múltba
;