Ötmillió forintra büntette a Nemzeti Bank a Jászai Gellért-féle 4iG-t

politika
2020 január 23., 06:42
comments 37

Szankciókat vetett ki a jegybank a Jászai Gellért-féle 4iG Nyrt.-re és a Magyar Telekomra a T-Systems Magyarország meghiúsult megvásárlása ügyében. 

A 4iG decemberben jelentette be, hogy visszalépnek az üzlettől, majd azért merült fel a bennfentes kereskedelem gyanúja, mert a vállalat részvényei már 10 nappal a döntés nyilvánosságra hozatala előtt esni kezdtek, amin pont Rogán Antal jobbkezének cége kaszálhatott.

 A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vizsgálatában arra jutott, hogy a 4iG az uniós előírásokhoz képest tévesen határozta meg, hogy valójában mikor keletkezett a döntéssel kapcsolatos bennfentes információ. 

Az MNB közleményében az áll, felszólították a 4iG-t, hogy 

„küldje meg a jegybanknak a T-Systems felvásárlásával kapcsolatos tárgyalások megszüntetése kapcsán készített, a jogszabállyal összhangban lévő bennfentesek jegyzékét, s a jövőben is mindenkor feleljen meg e kötelezettségnek. A jogsértés miatt az MNB 5 millió forint felügyeleti bírsággal sújtotta a kibocsátót”.Bár a Magyar Telekom helyesen állapította meg a bennfentes információ keletkezésének időpontját, a cég nem indokolta megfelelően, valóban fennálltak-e az információ közzétételének késleltetésére vonatkozó feltételek. Ezzel szintén megsértették a piaci visszaélésekről szóló európai uniós rendeletet, hiszen a bennfentes információk késleltetett közzététele csak kivételes esetekben, szigorú feltételek teljesülése mellett lehetséges. 

Ezért kötelezték a Magyar Telekomot a jogszabályszerű indoklásra, és megtiltották, hogy bármikor ismét megsértsék az erre vonatkozó jogszabályokat. 

„A bennfentes kereskedelem és a befektetők félrevezetésének elkerüléséhez alapvető fontosságú, hogy a kibocsátók a bennfentes információkról a lehető leghamarabb tájékoztatást nyújtsanak a nyilvánosságnak. Az észszerűen eljáró befektetők befektetési döntéseiket a már rendelkezésükre álló információkra alapozzák. A befektetők és a befektetői döntések védelme érdekében így különösen lényeges, hogy egy – főképp a kibocsátó korábbi közzétételeitől lényegesen eltérő tartalmú – bennfentes információt mikor tesznek közzé” - írják. 

Százmilliárdos ügyletet akasztottak meg

Jászai Gellért decemberben azt mondta, azért maradt el a felvásárlás, hogy tudjanak osztalékot fizetni, de egy kiszivárgott levél szerint a T-Systems Magyarország átvilágítása után döntöttek így

Az állami megbízásokat sorra nyerő 4iG és a Magyar Telekom közti, százmilliárdos nagyságrendű bizniszt aligha bonyolíthatták volna le a legfelsőbb politikai vezetés hozzájárulása nélkül. 

Már csupán abból, hogy a T-Systemsre Jászai Gellért adhatott ajánlatot, arra lehetett következtetni, hogy az Orbán Viktor körül kialakult üzleti körökön belüli hatalmi játszma része lehet a felvásárlás. Jászai pár héttel a T-Systems felvásárlásának bejelentése előtt szerzett befolyásoló tulajdont az addig Mészáros Lőrinc felügyelete alatt álló 4iG-ben, amiről ebben a cikkben olvashat részletesen. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.