link Forrás

Akinek a felső tízezerből nincs háza Tihanyban, az már ciki – újabb építkezés háborítja fel a helyieket

video
március 16., 19:03
  • Jelentős lakossági felháborodás mellett zajlott múlt héten Tihanyban a képviselő-testületi ülés. Az önkormányzat ekkor szavazott volna az új településrendezési szerződésről, amit ha elfogadnak, 45 villaépület épülhet a félsziget Kenderföldek nevű országos jelentőségű tájképvédelmi övezetnek is minősített részére.
  • Az ülésen a beruházó arról beszélt, hogy az önkormányzat már évekkel ezelőtt eladta nekik a területet, és az eredetileg szállodát és nagy tömböket tartalmazó terven rengeteget finomítottak azóta. Szerintük a most tervezett 45 villaépület nem lesz nagy, a területen lévő hulladéknak pedig meg is kezdték az ártalmatlanítását.
  • A helyieknek azonban éppen ez a másik problémájuk, ugyanis szerintük ez utóbbi fairtással és az erdős részen illegálisan lerakott szemét szétterítésével jár.
  • A beruházás csak egy a Balaton környéki településeken évek óta tartó beépítésekből, azonban az elmúlt időben több szakértő is felhívta rá a figyelmet, hogy fel kell szedni a betont és az aszfaltot, mert a tó egyre jelentősebb beépítése visszafordíthatatlan környezetpusztító folyamatokhoz vezet.
  • A szavazást a polgármester elhalasztotta, hogy megpróbáljanak új, kompromisszumos megoldást találni. A befektető többször is elmondta, hogy a most is érvényben lévő korábbi szabályozási terv sokkal nagyobb beépítést is lehetővé tesz.
Kiemelt videóink