Az ellenzéktől elvették a szükséges pénzt, így nem tud érdemben kampányolni

külföld
március 21., 21:03

Az indiai ellenzék csütörtökön közölte, hogy nem tud érdemben kampányolni Narendra Modi hindu nacionalista pártjával szemben az áprilisban kezdődő országos választásokon, miután a kormány befagyasztotta a bankszámláit.

Rahul Gandhi, a vezető ellenzéki erő, a Kongresszus Párt 53 éves vezetője azt mondta, nincsen pénzük a kampányra, a jelöltek támogatására, és nagyon rosszul állnak a választási harcban.

A Kongresszus Párt február közepén jelentette be, hogy az adóhivatal késedelmes adóbevallások címén befagyasztotta a bankszámláit. A párt közölte, hogy az adóhivatal 5,1 milliárd rúpiát (9,1 milliárd forintot) követel tőlük a 2018-2019-es pénzügyi évre vonatkozó adóbevallásokról folyó vizsgálat keretében. A Kongresszus Párt szerint a szankciók politikai célokat szolgálnak, így akarják megakadályozni, hogy az ellenzéki párt Narendra Modi Bháratíja Dzsanatá Pártjának (BJP) kihívója lehessen.

Gandhi az újdelhi sajtótájékoztatóján közölte, hogy a múlt héten egy másik felszólítást is kaptak az adóhivataltól az 1995-96-os évre vonatkozóan. Még kommunikációs anyagok kinyomtatására sincsen pénzük – mondta.

Tőle szokatlan módon a párt egykori vezetője, a 77 éves Sonja Gandhi, Rahul anyja is megjelent a sajtótájékoztatón, és azt mondta, az adóügyi büntetések a párt „megbénítására irányuló rendszeres erőfeszítések részei”.

Az egykor India vezető politikai erejének számító Kongresszus Párt 2014-ben és 2019-ben elveszítette a két utolsó választásokat a BJP-vel szemben. A párt a következő választásokon pártszövetségben indult.

Rahul Gandhi azzal vádolja a „demokrácia védelmére hivatott intézményeket”, így a választási bizottságot, hogy nem foglal állást az ügyben. „Ma nincsen demokrácia Indiában” – mondta.

Mallikarjun Kharge pártelnök közölte, hogy a pénzhiány „tehetetlenné” tette a pártját, és „a játékszabályok nem egyenlők”.

Mallikarjun Kharge pártelnök (középen), mellette Sonia Gandhi és Rahul Gandhi sajtótájékoztatót tart Újdelhiben 2024. március 21-én.
photo_camera Mallikarjun Kharge, a Kongresszus Párt elnöke (középen), mellette Sonia Gandhi és Rahul Gandhi sajtótájékoztatót tart Újdelhiben 2024. március 21-én. Fotó: ARUN SANKAR/AFP

A bankszámlák befagyasztásán túl a legjelentősebb indiai pénzügyi felügyelet vizsgálatot indított öt állam főminisztere, illetve azok családja ellen. Mind az öt főminiszter az ellenzéki Kongresszus Párt politikusa.

Dzsagat Prakas Nadda, a BJP elnöke azt mondta, a Kongresszus Párt azért vádolja az indiai demokráciát és intézményeket, mert attól tart, hogy „történelmi vereséget” szenved a választásokon.

A választási bizottsággal közölt legutóbbi pénzügyi információk szerint a BJP tízszer nagyobb pénzeszközökkel rendelkezik, mint a Kongresszus Párt.

Indiában, a világ legnépesebb országában hét szakaszban tartják a választásokat, a különböző államokban különböző időpontokban voksolnak. A szavazás április 19-én indul, az eredményt a tervek szerint június 4-én jelentik be. (MTI)