III. Károly büszke Katalinra, amiért bátran beszél a betegségéről

külföld
március 23., 06:55

Ahogy arról mi is beszámoltunk, hosszas hallgatás után videóüzenetben tudatta Katalin walesi hercegné, hogy rákot diagnosztizáltak nála.

Állapotát azután fedezték fel, hogy januárban nagy hasi műtéten esett át. És bár a műtét elvégzése után még az volt a szakorvosi vélemény, hogy a beavatkozást nem rákos elváltozás tette szükségessé, a később elvégzett vizsgálatok kiderítették, hogy mégis daganatos megbetegedésről van szó, ezért orvosai megelőző jellegű kemoterápiás kezelést javasoltak,ami jelenleg kezdeti szakaszában tart.

Katalin a szerdán felvett és pénteken nyilvánosságra hozott nyilatkozatában azt mondta: „Ilyenkor mindazokra is gondolok, akiknek az életére hatással van a rák. Mindenkit arra kérek, aki ezzel a betegséggel szembesül, bármilyen formában, hogy ne veszítse el a hitét és a reményt. Nincsenek egyedül.

Nem sokkal később III. Károly brit uralkodó az udvar által ismertetett nyilatkozatában közölte: büszke arra, hogy Katalin milyen bátran szólt betegségéről.

photo_camera Katalin és Károly 2023. decemberében.
Fotó: ADRIAN DENNIS/AFP

Katalin 75 éves apósa, III. Károly királyt - Vilmos trónörökös édesapját - január óta szintén daganatos megbetegedéssel kezelik, államfői tisztségével járó hivatalos feladatait ellátja, de Katalinhoz hasonlóan ő sem vesz részt nyilvános programokon. Egyelőre az ő betegségével kapcsolatban nem adott ki pontosabb tájékoztatást az udvar.

A palota szóvivője szerint Károly „a lehető legszorosabb kapcsolatban van szeretett menyével” azóta, hogy egyidejű kezelésen estek át ugyanabban a kórházban.

A walesi hercegnő karácsony óta egyetlen hivatalos programon sem vett részt; állapotáról a brit sajtóban és a közösségi médiafelületeken hivatalos információ hiányában számtalan - időnként egészen vad - találgatás keringett (ezekről itt írtunk bővebben). Katalin a hosszú hallgatással kapcsolatban azt mondta, hogy neki és férjének, Vilmos hercegnek időre volt szüksége, hogy elmagyarázzák a helyzetet három gyermeküknek.

photo_camera Hogy mennyire nagy az érdeklődés Katalin állapota iránt, azt jól mutatja, hogy tegnap New Yorkban, a Times Square egyik kivetítőjén is a betegsége volt a vezető hír.
Fotó: ADAM GRAY/Getty Images via AFP

Rishi Sunak miniszterelnök péntek este már a hercegnővel szembeni „méltánytalan bánásmóddal” vádolta a sajtót, és arra kérte a médiaorgánumokat, hogy tartsák tiszteletben Katalin magánéleti jogait.

Sunak személyes üzenetben biztosította a hercegnőt arról, hogy az egész ország szereti és támogatja, véleménye szerint Katalin óriási bátorságról tett tanúbizonyságot azzal, hogy a nyilvánosság elé tárta betegségét. A kormányfő hangsúlyozta azt is, hogy a világsajtó egyes orgánumai és a közösségi média szereplői az utóbbi hetekben „intenzíven kutakodtak” a hercegnő magánéletében és igazságtalanul bántak Katalinnal, miközben a walesi hercegnőnek saját egészségi állapota ügyében - és annak érdekében is, hogy kezelésére összpontosíthassa figyelmét - ugyanazokat a magánéleti jogokat kell biztosítani, mint bárki másnak.

photo_camera Katalinnak nemrég egy kép miatt kellett magyarázkodnia, amely egy kicsit túl volt szerkesztve - mindenesetre az angol lapok valóban sokat foglalkoztak az eltűnt hercegnővel.
Fotó: RASID NECATI ASLIM/Anadolu via AFP

Péntek este Harry sussexi herceg és felesége, Meghan is gyógyulást kívánt rövid üzenetben Katalinnak.

via BBC, MTI