A rákbeteg Károly újra a nyilvánosság elé lép

külföld
április 27., 06:39

Károly brit király újra a nyilvánosság elé lép, miután a palota szerint az orvosok „nagyon biztatónak” tartják a rákbetegsége gyógyításának előrehaladását. A Buckingham-palota közleménye szerint az uralkodó első programja az lesz, hogy kedden Camilla királynő kíséretében ellátogat egy rákkezelő központba. A Cancer Research UK és a Macmillan Cancer Support védnökeként találkozik szakemberekkel és betegekkel. Júniusban ő fogadja majd Londonban a japán császárt és császárnét.

Károly király az alattvalókkal.
photo_camera Károly király az alattvalókkal Fotó: ANDREW MILLIGAN/AFP

Február elején derült ki, hogy Károly rákos. Azt azóta sem árulták el, pontosan milyen típusú rákbetegséggel küzd. Egy időre a kezelés miatt visszavonult a nyilvánosságtól.

„A koronázás első évfordulójának közeledtével Őfelségei továbbra is mélyen hálásak azért a sok kedvességért és jókívánságért, amelyet a világ minden tájáról kaptak az elmúlt év örömei és kihívásai során” – írja most a közlemény.

Bár Károly mostantól találkozhat emberekkel beltéren és kültéren egyaránt, minden egyes elfoglaltságot gondosan felülvizsgálnak és irányítanak, hogy csökkentsék a további gyógyulását fenyegető kockázatokat. A szóvivő hozzátette, még korai lenne megmondani, meddig tart Károly kezelése, de az orvosok „nagyon biztatónak tartják az eddigi kezeléseket, és továbbra is optimisták a király teljes gyógyulásának esélyeivel kapcsolatban”.

(Guardian)