Szijjártót az orosz hackertámadásról kérdezték, de nem beszélt arról, miért nem mondott igazat

POLITIKA
május 17., 13:40

A 2022-es választás előtti héten jelent meg a Direkt 36 cikke arról, hogy az orosz titkosszolgálat hackerei szabadon járnak ki-be a Külgazdasági és Külügyminisztérium számítógépein. A kormány erre akkor annyit reagált: „kampányhazugságokkal nem foglalkozunk”. A 444 csütörtöki cikkéből viszont kiderült, hogy a KKM-ben pontosan tudták, hogy a támadások megtörténtek és súlyosak voltak, ahogy azt is, hogy az orosz állam hajtotta végre ezeket.

A hackertámadásról és annak kommunikációjáról kérdezte az ATV Szijjártó Pétert, amikor a szerb külügyminiszterrel egy tartott sajtótájékoztatót (amire most sem kaptunk meghívást). Szijjártó arról nem tett említést, hogy Magyarország biztonságát érintő kérdésben nem mondott igazat, helyette az ország szuverenitásának védelméről beszélt (ami épp az orosz hackereknek köszönhetően sérült):

link Forrás

Szijjártó szerint kicsit már átlátszó, hogy választás közeledtével mindig hackertámadással jön elő az „ellenzéki média”. Szerinte a szélrózsa minden irányából megpróbálnak beavatkozási kísérletekkel nyomást gyakorolni az országra, de a kormány ellenáll minden ilyen nyomásgyakorlásnak. (Szijjártó két hónappal a hackertámadás után Moszkvában átvette Szergej Lavrovtól a „Barátságért” kitüntetést.) Költői kérdésként azt is feltette, hogy hogyan kerülhetett a sajtóhoz egy KKM-es belső levél, milyen titkosszolgálat játszhatott ebben szerepet. Arról, hogy eddig nem mondott igazat a támadásról, nem mondott semmit.

A Momentum alelnöke közben nemzetbiztonsági átvilágítást kezdeményezett Szijjártó Péter ellen, a párbeszédes Tordai Bence pedig az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi. Orbán Viktor azt mondta, nem fog más kérdésekkel foglalkozni, csak a kampánnyal.