Orbán most építi fel a mindent vivő érvét az oroszpárti bomlasztásra

vélemény
május 25., 04:59

Ugyan mit változtat, hogy a Fidesz tizenhárom vagy tizenöt képviselőt küld majd a 705 fős Európai Parlamentbe? Miért békepártiság az, hogy nem az agresszornak teszünk keresztbe, hanem a megtámadottnak?

Lehet ilyen, logikus gondolkodást feltételező kérdéseken is rugózni, csak nem érdemes, egyrészt mert úgyis villámgyorsan maga alá gyűri az embert egy interjúnak nevezett agymosás, amiben 59-szer hangzik el, hogy háború, másrészt kezd elég jól körvonalazódni, hogy a szokásos kötelező kérdések (egyben van-e még a 2 milliós tábor, megy-e még a mozgósítás a Fidesznek, kinek kavart be jobban Magyar Péter) mellett valójában miről szól ez a háborúra leszűkített, egyre inkább monomániásnak tűnő kampány és a választás Orbán Viktornak.

Deutsch Tamás csütörtökön tartott egy fórumot Kiskunfélegyházán, a mondanivalóját az MTI foglalta össze, majd a Fidesz is kiküldte a sajtónak, szóval véletlen elszólás, rosszindulatú torzítás nagy eséllyel nem maradt benne. Aztán Orbán Viktor másnap, péntek reggel adott egy szokásos pénteki rádióinterjút a Kossuthon, péntek délután pedig a Telex tett ki egy videót Orbán kampánykörútjáról. Mindezekből jól kiviláglik egy meglepőnek persze aligha nevezhető politikai forgatókönyv.

1. Mindenképpen mi győztünk

Akármi is lesz a százalékos eredmény, a Fidesz győzni fog. Deutsch arról beszélt, hogy eddig mind a négy EP-választáson győztek. Bár ebből három 50 százalék fölötti volt, 2004-ben "csak" 47 százalékot szereztek, azaz a relatív többséget, az 50 százalék alatti eredményt is győzelemnek fogják tekinteni és kommunikálni. Orbán ugyanerre azt az érvet hozta, hogy az ellenzék akkor sem győz, ha a Fidesz 45 százalék alatt van, mert abszurd, hogy egy futóversenyen azt tekintse valaki sikernek, hogy mennyivel kap ki. Azt is mondta egy kampányfórumán, szintén a Fidesz erejét bizonygatván, hogy csak Máltán van olyan párt, amely náluk több százalékot kapott az EP-választásokon, ebből következően a Fidesz az egyik legerősebb erő Európában.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.