Kapu Tibor lesz a következő magyar űrhajós

TUDOMÁNY
május 27., 05:21

A szakértői bizottság végleges döntése alapján Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld. A tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz, ők fogják elvégezni a kiképzés utolsó fázisát, írja az MTI Szijjártó Péter külügyminiszter hétfő reggeli bejelentése alapján.

Szakály András, Kapu Tibor, Cserényi Gyula és Schlégl Ádám ûrhajósjelöltek 2023. június 5-én
photo_camera A négy jelölt, aki eddig részt vett a képzésben: Szakály András, Kapu Tibor, Cserényi Gyula és Schlégl Ádám Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA

Az első magyar űrhajós Farkas Bertalan volt, aki 44 évvel ezelőtt, 1980 májusában kezdte meg űrutazását a Szojuz-36 űrhajón a szovjet Vlagyimir Kubaszovval, a missziója június 3-ig tartott.

A második magyar űrküldetésre 240-en jelentkeztek. Közülük a szakértők végül négy jelöltet választottak ki, akik komoly kiképzésen estek át az űrdinamikától kezdve a könnyű repülőgépes pilótakiképzésen át a különböző fizikai tesztekig és tudományos munkákig.

„A tegnapi éjszaka folyamán a szakértői bizottság meghozta végleges döntését mindenféle szempontot mérlegelve, és ez úgy szól, hogy Kapu Tibor 32 éves gépészmérnök lehet a következő magyar kutatóűrhajós, aki eddig leginkább az autóiparban dolgozott, és főleg akkumulátor-fejlesztéssel foglalkozott” – olvasható a minisztériumi közleményben.

Annak érdekében, hogy a misszió biztosan megvalósuljon, egy tartalék űrhajóst is kijelöltek, a 35 éves villamosmérnök, Cserényi Gyula személyében. Ők fogják végigcsinálni a kiképzés utolsó fázisát az Egyesült Államokban, a NASA és az Axiom Space nevű vállalat közös programjában.

Az utolsó pillanatig versenyben lévő másik két jelölt a misszió munkáját majd a földi támogató egység vezető munkatársaként fogja segíteni.

A közleményből, illetve az arról szóló MTI-hírből az nem derül ki, hogy az újabb magyar űrhajós mikor indulhat a világűrbe.