Orbán szerint Putyinnál is veszélyesebb az EU ideológiai vezetése

Interjút adott a Le Point francia lapnak Orbán Viktor a Karmelitában, a terjedelmes eszmefuttatást a hvg.hu szemlézte.

A miniszterelnök beszélt többek közt arról, hogy a magyar EU-elnökségnek hivatalosan még nincs programja, de prioritásként a következőket tervezik kezelni:

  • migráció,
  • ukrajnai háború,
  • zöld átmenet,
  • védelmi képességek fejlesztése,
  • demográfia.

Orbán szerint nem kell senkinek megrémülnie attól, hogy július elsejétől Magyarország fogja betölteni a soros elnökséget, szerinte az egészet nem szabad túlértékelni.

„Ez a tisztességes közvetítő szerepét ruházza ránk, nem pedig a valódi vezető szerepét” – mondta.Azzal kapcsolatban, továbbra is tervezik-e, hogy közelednek az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) és annak vezetője, az olasz Giorgia Meloni felé, a magyar miniszterelnök úgy fogalmazott: a Fidesz belépése az ECR pártcsoportjába még mindig napirenden van, de ezzel még várna, mivel hamarosan minden megváltozhat.

„Szeretnénk csatlakozni az ECR-hez, de tisztában akarunk lenni egyrészt a Nemzeti Tömörüléshez, másrészt az EPP-hez való viszonyával is.”

A lap arra is kíváncsi volt, Orbán szerint Vlagyimir Putyin jelenti-e a legnagyobb veszélyt Európára, vagy Marine Le Pen szavaival élve egy „európai szuperállam létrehozása, amelyet a Bizottság irányít”.

Orbán szerint a NATO erős, és Európa nincs katonai veszélyben,ezért szerinte a legveszélyesebb továbbra is az EU ideológiai vezetése.Ukrajnával kapcsolatban Orbán jelezte, hogy szerinte a jelenlegi körülmények között korai lenne a csatlakozásról tárgyalni, hiszen először az ország határait és lakosságszámát kell tisztázni.

(Vonatkozó, szintén mai hír, hogy a Politico szerint Várhelyi Olivért épp azért fosztanák meg a következő ciklusban bővítéspolitikáért felelős biztosi pozíciójától, mert az uniós vezetőknek elegük van Orbán Viktor magyar miniszterelnök Ukrajnával szembeni folyamatos obstrukciójából.)

Azért maradunk az EU-ban, legalábbis Orbán szerint, mert az exportunk 75%-a az egységes piacra megy, ami létfontosságú a gazdaság miatt.

Végezetül szólt a miniszterelnök Magyar Péterről is, bár túl jó véleménnyel nem volt róla. Minthogy több mint 30 éve van a politikában, olyan sokat látott már, hogy nem is emlékszik minden eddigi ellenfele nevére, de szerinte nehéz elképzelni azt,

„hogy a magyarok megbíznak valakiben, aki a felesége tudta nélkül felvett egy vele folytatott beszélgetést, majd ezt a felvételt politikai célokra használta fel. Ezt nem tudom elképzelni, mert Magyarország egy komoly ország”.via hvg.hu

Kiemelt videóink