Már milliárdos osztalékhoz jutottak Mészárosék az autópálya-koncesszión

gazdaság
május 31., 19:11

A kormány még 2022-ben adta koncesszióba 35 évre egy magántőkealapok alkotta konzorciumnak a hazai autópálya- és gyorsforgalmiút-hálózat nagy részét. Az az év még nem hozott látványos eredményeket a nyertes MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek, nem úgy, mint 2023.

A határidőre leadott éves beszámoló szerint már 152,4 milliárd forint folyt be a cég kasszájába bevételként, és mint az a kiegészítő mellékletből kiderült, ennek nagy része, 148,1 milliárd forint a koncessziós szerződés teljesítésének árbevétele volt. Vagyis ennyi adófizetői pénzt kapott a társaság a szerződés értelmében. A költségek azonban szinte teljesen elvitték a bevételeket, főként az anyagjellegűek, melyekre 148,8 milliárd forintot kellett költeni.

Több jelentős építőipari cége van Mészáros Lőrincnek
photo_camera Fotó: Vasvári Tamás/MTI/MTVA

A tulajdonosok örömére azonban bő 2 milliárd forintot kamatozott a szabadon lévő pénze a cégnek. Ennek köszönhetően 1,8 milliárdos nyereséget tudtak kimutatni. Nem is tétováztak sokat, 1,4 milliárd forintot osztalékként kivettek maguknak.

A cégnek egyébként tavaly már 22 alkalmazottja volt, akiknek havi átlagos bruttó bére közel 1,8 millió forint volt.

Az MKIF tulajdonosai közül három Mészáros Lőrinchez köthető, ezek a Konzum PE Magántőkealap, Opus New Way Magántőkealap, Opus Bridge Magántőkealap. Négy pedig Szíjj Lászlóhoz, ezek a Themis Magántőkealap, a Cronus Magántőkealap, a Via Magántőkealap, valamint a Vesta Magántőkealap.