Az ECR finn tagpártjának elnöke szerint a Fidesz Ukrajnával kapcsolatos álláspontja „egyenesen hányingert keltő”

külföld
június 04., 18:43

Orbán Viktor ma hivatalosan is bejelentette, hogy a Fidesz csatlakozni akar az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsaládjához.

A kormányfő arról beszélt, hogy ehhez két nővel, Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel és Marine Le Pen francia politikussal kell majd megállapodniuk. Egy mai finn nyilatkozat alapján azonban könnyen lehet, hogy Orbánnak egy harmadik nőt is meg kell majd győznie.

Az ECR finn tagpártját (Finnek Pártja) vezető Riika Purra finn pénzügyminiszter ugyanis a következőt mondta a Fideszről egy keddi EP-választási vitán:

„A Fidesz álláspontja Ukrajnáról, Ukrajna megsegítéséről és az oroszpártiságról teljesen hányingert keltő. Semmit nem osztunk ebből.”

Riika Purra
photo_camera Riika Purra Fotó: JONATHAN NACKSTRAND/AFP

A szélsőjobboldali Finnek Pártja nem először nyilvánul meg barátságtalanul a Fidesszel kapcsolatban. A párt februárban fél óra után leszedette EP-képviselőjének, Teuvo Hakkarainen tweetjét, amiben a Fidesz ECR-tagságát támogatta. Utána pedig bejelentette, hogy nem indítja újra a politikust az EP-választáson. (via Helsingin Sanomat)