Interjút adott a Mandinernek Orbán Viktor, amely nagyrészt a kampányfrázisainak a sokadik kifejtését jelenti, de van benne két érdekesebb rész.

Az egyik az oroszokról szól: „A kínaiak nem az oroszokat váltják ki. Az igaz, hogy az orosz–magyar gazdasági együttműködésből az uniós szankciókkal érintett területek eleve kiesnek. A szankciókkal nem érintett területeken viszont növelni akarom az oroszokkal való együttműködés volumenét. Mi ezt nem sunyiban tesszük, mint néhány nyugat-európai ország, hiszen ha egy együttműködésnek megvannak a nemzeti érdekbeli alapjai, akkor az vállalható, és én vállalom is.” Ebből a szempontból érthetőbbnek tűnik, miért muszáj Oroszországba utaznia Szijjártó Péternek egy olyan kampány finisében, amelynek egyik központi témája a minisztériuma orosz meghekkelése.

A másik érdekes fejtegetése a kormányfőnek a NATO új vezetőjének megválasztásáról szól. A Mandiner úgy vezeti fel a kérdést, hogy „a nemzetközi sajtó szerint egyedül hazánk áll Mark Rutte holland miniszterelnök útjában, hogy a szervezet főtitkára legyen.” Mire Orbán azt feleli, hogy nem csak Magyarország, hiszen Romána „nemcsak ellenzi Ruttét, de még saját jelöltet is állított”. És „mi Romániát támogatjuk.”

De rögtön utána már arról kezd beszélni Orbán, hogy milyen feltételekkel támogatná Ruttét mégis. Ráadásul ezek könnyen teljesíthető feltételek.

„Magyar­országnak két igénye van Rutte miniszterelnök úrral szemben. Az egyik egy becsületbeli ügy, a másik egy katonapolitikai igény” - mondja. „Ami a becsületet illeti, Rutte úrnál rosszabb hírű ember a nyugati politikusok közül nincs Magyarországon. Volt két olyan mondata, amit a magyarok nem bocsátanak meg neki. Először azt mondta, hogy a magyarokat ki kell zárni az Európai Unióból, aztán pedig azt, hogy Magyarországot le kell térdeltetni” - folytatja, bár alighanem a magyarok meglehetősen kis százaléka tudja, ki az a Mark Rutte, hát még azt, hogy miket mondott évekkel korábban. Arról nem is beszélve, hogy Rutte egy konkrét kérdésben, a homofób törvény körüli vitában szándékozta térdre kényszeríteni a magyar kormányt. Amihez hozzátette, hogy nincs helye az EU-ban annak, aki ilyen törvényt hoz.

De hogyan folytatja Orbán? Nem azt mondja, hogy ilyen előzmények után biztosan nem szavazza meg főtitkárnak ezt a patás ördögöt. Hanem alkudozni kezd: „Ezzel a mondattal nehéz bekerülni a Magyarország által támogatott jelöltek közé. Ezzel a helyzettel neki kell kezdenie valamit, ő kéri Magyarország bizalmát egy ilyen pozícióhoz, ezért elvárható, hogy álljon elő, és mondjon valamit erről. Magyarország egyenrangú ország, mi ezt elvárjuk tőle. Ahogy a svédek NATO-­csatlakozásakor is világossá tettük, több tiszteletet kell adni Magyarországnak.” Aztán meg is szavaztatta Orbán rengeteg időhúzás után, ami a vitatkozó NATO-val szemben álló Moszkvának nem jött rosszul.

A másik, úgymond katonapolitikai feltétel meg olyan, ami tulajdonképpen már teljesült is. „Olyan NATO-főtitkárt nem tudunk támogatni, aki azt képviseli, hogy a szövetség területén kívüli katonai akciókban is legyen kötelező a részvétel minden tagállamnak. (...) Megőrizzük a tagságunkat, de NATO-területen kívül nem akarunk katonai akcióban részt venni, erre meg kell hogy legyen a lehetőségünk. Jogilag most is megvan, de elvárjuk, hogy ezt egy politikailag elfogadott, szalonképes pozíciónak nyilvánítsák.” Orbán viszonylag nyíltan mondja el, mi a fontos neki:

„A leendő főtitkárral szeretnénk kötni egy megállapodást arról, hogy nem fogunk részt venni a NATO oroszokkal szembeni ukrajnai hadműveleteiben akkor sem, ha NATO-tagok vagyunk.”