Nyolc éve nem történt ilyen a magyar költségvetéssel: maradt egy kis pénz május végén az államkasszában

gazdaság
június 10., 09:49

Legutóbb 2016-ban volt példa arra, hogy májusban pozitív egyenleggel zárjon a központi költségvetés, ezúttal 49 milliárd forintos volt a többlet. Így az első öt hónapban összesen 2548,5 milliárd forintos deficit halmozódott fel az államháztartás központi alrendszerében. Ez a módosított, 4000 milliárd forintos hiánycél 63 százalékának felel meg.

A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint ezen belül a központi költségvetés 2559,7 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 115,5 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 104,3 milliárd forintos hiányt mutattak.

Nem lehet még fellélegezni teljesen
photo_camera Varga Mihály pénzügyminiszter Fotó: Németh Dániel/444

A tárca tájékoztatása rávilágít: a költségvetés számára továbbra is súlyos terhet jelentenek a kamatkiadások, május végéig erre 1760,6 milliárd forintot fordítottak, ami 659,4 milliárd forinttal magasabb az előző évi első öthavi teljesítésnél. A kamatkiadások év eleji megugrása a lakossági kötvények kamatfizetésében történt változások miatt tapasztalható, tekintettel arra, hogy egyes prémium magyar állampapírok kamatfizetési időpontja az első negyedévben volt esedékes.

Bár a részletes május havi költségvetési adatokat csak június 23-án teszi közzé a Pénzügyminisztérium, néhány főbb információt már most is elárultak:

  • Nyugellátásokra 2848,4 milliárd forintot fordítottak, gyógyító-megelőző ellátásra 1090,8 milliárd forintot.
  • Folyamatosan jönnek az uniós források, május végéig 546,2 milliárd forint érkezett az államkasszába, az uniós kiadások 801,9 milliárdot tettek ki.
  • Az előző év azonos időszakához képest az adó- és járulékbevételek 9,9 százalékkal magasabban teljesültek.

Az csak a közlemény végén derült ki, hogy az idei 4,5 százalékos – 4000 milliárd forintos – módosított hiánycél elérése érdekében 675 milliárd forintnyi állami beruházást ütemeztek át.