„Szégyellem magam” – írta a megafonos, aki két doboz Xanaxot ajánlott Karsai Dánielnek

POLITIKA
június 15., 15:18

Facebook-oldalán is elnézést kért a győri megafonos Szakács István, aki egy élő TikTok videóban azt ajánlotta az ALS-betegségben szenvedő Karsai Dániel alkotmányjogásznak, hogy vegyen be két doboz Xanaxot.

Karsai ügyében csütörtökön mondta ki a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság, hogy nem sérti emberi jogait az eutanázia tiltása. Az alkotmányjogász korábban Sulyok Tamás államfőhöz fordult kegyelemért azok számára, akik az életvégi döntés véghezvitelében segédkeznek, de Sulyok ezt elutasította.

A köztársasági elnök döntéséről kérdezték Szakácsot a TikTokon, mire ő szó szerint azt mondta,

„Karsai Dániel kapja be... Azért, mert az életről egyedül a jóistennek van joga rendelkezni. A Karsai Dániel annyira izél. Tehát ha annyira olyan állapotban érzi magát, vegyen be két doboz Xanaxot, oszt viszon' látásra.”

link Forrás

Pénteken egy videóban már elnézést kért, de szombaton a Facebookra posztolt. Azzal védekezett, hogy a vita hevében tett egy durva kijelentést, amit sajnál és élőben azonnal korrigálta magát.

Szó – és betű szerint – idézzük: „Ez úton szeretnék Karsai Dánieltől és azoktól akiket ez megbántott Bocsánatot kérni!”

link Forrás

Posztjából kiderült, azok után beszélt ilyen stílusban Karsairól, hogy az ő családjában is volt egy hasonló betegséggel küzdő rokon, akit ő is ápolt. Azt állítja, „átérzi ezt a szörnyű betegséget”, és kitartást kíván Karsainak és családjának.

Címlapi kép forrása: Szakács István Facebook-oldala