A Corriere della Sera szerint Giorgia Meloni elutasította Orbánt

eu
június 18., 20:03

A Corriere della Sera úgy tudja, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) nevű EP-frakció vezetője nemet mondott Orbán Viktornak, aki kérte, hogy csatlakozhasson a Fidesz az ECR képviselőcsoportjához. Az olasz lap azt írja, Meloninak ebből több hátránya származna, mint előnye.

Orbán Viktor és Giorgia Meloni találkozója Brüsszelben 2024. január 31-én.
photo_camera Orbán Viktor és Giorgia Meloni találkozója Brüsszelben 2024. január 31-én. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán/MTI/MTVA

A Fidesz képviselői a függetlenek között foglaltak helyet, mióta a párt 2021-ben előremenekülve kilépett az Európai Néppártból azelőtt, hogy kizárták volna. (A KDNP-s képviselő ott maradt, de most már Hölvényi György is távozik, miután a Tisza Pártot bevették az EPP-be.)

Orbán pár hónapja jelezte, hogy az ECR EP-frakciójában látná szívesen a Fideszt, de a Corriere della Sera szerint a képviselőcsoport nem látja szívesen a Fideszt. A lap szerint Meloninak az ECR több tagpártja, a Finn Párt, a belgiumi Új Flamand Szövetség és a cseh Polgári Demokrata Párt (ODS) is jelezte, hogy számukra elfogadhatatlan lenne a Fidesz belépése. Ezt korábban a Svéd Demokraták is jelezték.

A lap szerint Meloni reméli, több képviselőjük lesz, mint a liberális frakciónak, így az ECR már a harmadik legnagyobb frakcióval rendelkezne, ezzel pedig a képviselőcsoport jelentősége is megnőne az EP-ben. A szélsőjobboldal EP-n belüli helyzetéről nemrég itt írtunk.

Orbán Viktor az EU állam- és kormányfőinek hétfői brüsszeli munkavacsorája után azt írta a Facebookra: „Egyesíteni fogjuk az európai jobboldal erőit.” (Corriere della Sera via Népszava)