Újra itt a futball-Európa-bajnokság, vonulhat a nemzetközi sajtó szemei előtt a Carpathian Brigade Németországban. A magyar válogatott fekete dresscode-ban mutatkozó, szervezett, ultra típusú szurkolótábora a 2016-os Eb-n masírozott be először a nemzetközi nyilvánosság látóterébe, és azóta se került ki onnan.
Világtornákon ritkán találkozni szurkolói csoportokkal, amelyek nem az ország nemzeti színeiben buliznak. Nem véletlen, hogy a nemzetközi sajtó felfigyelt a fekete seregre, amelynek nagyját megtermett, keménykötésű ultrák adják, ők vezetik maguk mögött a városokon keresztül a magyar szurkolók tömegét, akik között hátrébb azért több a piros dominanciájú piros-fehér-zöldbe öltözött drukker.
2016-ban több meccs után eljárást indított az UEFA az MLSZ ellen a lelátói balhék miatt. Aztán a 2021-ben rendezett 2020-as Eb-n megint, a meccseken tanúsított szurkolói magatartás miatt. Idén eddig még nem érkezett ilyen hír, igaz, csak egy találkozón vagyunk túl.
Az előző két Eb-hez képest a mostani első nagy menetelése Kölnben sokkal kedélyesebb volt. A felvezető emberek maradtak ugyanazok, akik nem annyira a vidámságukkal akarnak benyomást gyakorolni senkire, de a tömeg zöme inkább viccelődött és sört keresett az útba eső helyeken. És ami helyszíni tudósítónk szerint igazán szembeötlő volt: a vonulók közül sokan kedélyesen integettek az ablakokból a Köln kertvárosát elárasztó felvonulást szemlélőknek, és nem lett németre áthangolt buzizás sem, helyette a Szervusztok, szervusztok! ment. Persze legalább két meccs még hátravan.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
Miért visel egyre több szurkoló nemzeti trikolor helyett fekete pólót, és honnan jön az új őrület?
Verekedés, rohamrendőrök, fáklyadobálás. Biztos, hogy komoly büntetést kap az MLSZ.
A Carpathian Brigades Facebook bejegyzésben kéri a magyar szurkolók kemény magját, gondolják végig, kompatibilisek-e a tetoválásaik a helyi törvényekkel, és ne üljenek fel a magyar ultrák a németek provokációinak.
Miért kapnak a határon túli focicsapatok ilyen sok támogatást? Hogyan lehet a focin keresztül politikai befolyást szerezni? Miért nem határolódik el a kormány és az MLSZ a huligánoktól? Mennyire jelennek meg kisebbségek a televíziós közvetítésekben? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ Péter László sportszociológus.
A meccsek előtti térdelés több szempontból is vitatható, a miniszterelnök azonban ténybeli sületlenségeket mondott róla. A térdelés eddig az egész foci Eb legnagyobb focin kívüli témája. De mi is az és ki találta ki?
A magyar-angol meccsen a magyar szurkolók többségének semmi köze nem volt az angol játékosok elleni inzultusokhoz, de ez nem kell, hogy meghassa a FIFA-t.
A magyar külügy még három forródrótot is létrehozott a drukkereknek.
Ha magyar csapat játszik külföldön, hadrendbe állítja a konzulokat Szijjártó, nehogy provokáció áldozatai legyenek a szurkolók. Hogy melyik meccsen voltak a legtöbben?