Vádat emeltek a belga nő ellen, aki autójával a vasúti átjáróban rekedt Balatonszabadiban

baleset
július 05., 05:57

A Kaposvári Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség és közérdekű üzem működése gondatlan megzavarásának vétsége miatt emelt vádat azzal a húszas éveiben járó belga állampolgárságú nővel szemben, akinek a forgalmi okból a vasúti átjáróban rekedt autóját elsodorta a dél-balatoni vasútvonalon közlekedő szerelvény.

A vádirat szerint a fiatal nő 2021 júliusában Balatonszabadiban a vasútállomás felől közlekedett a 7-es számú főút irányába hosszú kocsisorban, autójában három utassal.

A vádlott az araszoló kocsisorban úgy haladt be a vasúti átjáróba, hogy a figyelmetlensége miatt nem győződött meg arról, hogy a vasúti átjárón folyamatosan át tud-e haladni, az átjárót el is tudja-e hagyni, és miután az előtt haladó jármű forgalmi okból megállt, a vádlott az autójával a vasúti átjáróban rekedt. Eközben Budapest felől érkező vonat miatt a vasúti átjárót biztosító fényjelzőkészülék piros jelzésre váltott, majd a csapórudak lezáródtak a vádlott autója körül. A fiatal nő ezután hiába próbált úgy helyet változtatni, hogy az autója lekerüljön a sínpárról, az érkező – gyorsfékezésbe kezdő, és folyamatosan hangjelzést adó – szerelvény végül elsodorta a gépkocsit.

Az autó utasai közül ketten még az ütközés előtt ki tudtak szállni, azonban a vádlott és egy másik társa az autóban rekedt, de a körülményekhez képest szerencsés kimenetelű balesetben csak a vádlott szenvedett súlyos sérüléseket. A vádlott cselekményével ugyanakkor nemcsak a saját magát és utasait, hanem a vonaton utazók – köztük 272 utas - testi épségét is veszélyeztette, valamint több órára jelentősen megzavarta a vasúti közlekedés rendjét is, mivel ezen idő alatt 2 személyszállító vonat helyett pótlóbuszok közlekedtek, 6 vonat részlegesen elmaradt, 10 vonat pedig összesen 772 percet késett.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a fiatal nővel szemben felfüggesztett fogházbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt. (MTI)