Békemissziós Kormányinfó - percről percre

Közel egy hónapja nem volt Kormányinfó, lássuk tehát, mit miért tesz a kormány a békemissziózó miniszterelnök árnyékában? Orbán és Szijjártó ma hajnalban érkezett meg Pekingbe, ahol a miniszterelnök tovább folytatja a saját maga által magának kijelölt békemisszionárius küldetését.

És miközben saját elmondása szerint az Európai Unió nevében tárgyal, az EU ezt azért kicsit máshogy látja, felhatalmazást például biztos nem adtak arra, hogy a magyar miniszterelnök Moszkvába siessen Putyinnal parolázni.

De nem csak emiatt lehet izgalmas a mai Kormányinfó.

46 poszt
Időrend
július 08., 12:01

A Babaváró esetében nincs napirenden, hogy egészségügyi okok mellett más

méltányossági szempontok is megjelenjenek, mondta el kérdésre válaszolva Vitályos Eszter.

július 08., 12:00

„Én helytelenítem, ha a 444-et bárhol betiltották”

A 444 oroszországi betiltásáról Gulyás azt mondta: „Én helytelenítem, ha a 444-et bárhol betiltották”. A miniszter nem tud arról, hogy egyedül a magyar kormány ellenezte volna a döntést elítélő közös uniós nyilatkozatot, de megkérdezi Szijjártó Péter külügyminisztert.

A szuverenitásvédelmi törvény előtt a miniszter azt mondta, hogy az csak a pártokra vonatkozik majd, a sajtóra nem - az Átlátszó ellen nemrég mégis vizsgálat indult. Gulyás szerint nincs itt semmi látnivaló, a szerkesztői szabadság továbbra is biztosított, de a finanszírozási háttérnek nyilvánosnak kell lennie. Az egyetlen elvárás az újságok átlátható finanszírozása, ez a Szuverenitásvédelmi Hivatal célkitűzése, eljárás senki ellen nem várható.

Kérdésünkre, hogy szerinte mit jelent a sajtószabadság, a miniszter azt mondta: azt, hogy a sajtómunkások azt mondanak és kérdeznek, amit akarnak. Szerinte erre semmilyen ráhatása nem lesz a most belengetett „védelmi akciótervnek”. Gulyás hozzátette, hogy szerinte csak a 444 újságírója értékeli úgy, hogy fél évvel ezelőtt nem mondott igazat a szuverenitásvédelmi törvényről.

július 08., 11:57

Melyik médiumokat tartják háborús propagandának, mit értenek ez alatt?

kérdezi a Telex is, mire Gulyás elmondja, hogy az igazságügyi miniszter kapott ennek kidolgozására felkérést. Amíg nincs előterjesztés, addig nem érdemes találgatni. Legkésőbb szeptember elejéig kell ezt elkészítenie Tuzson Bencének.

A Telex megkérdezte, hogy a CÖF vagy a Megafon esetében nem lenne-e fontos az elszámolhatóság, miután a beszámolóikban milliárdok vannak magánadományként feltüntetve. Gulyás elmondta, hogy egységes szabályozásban hisz, és külön kategória a magánadomány itthonról, az állami finanszírozás és a külföldről jövő támogatás. Gulyás szerint jobboldali szervezetek is kaptak már "valószínűleg kisebb összegeket" külföldről, nincs is ezzel baj, de az átláthatóság fontos elvárás.

Nagy hiba lenne, ha ő sajtótermékeket kezdene el elemezni, összeegyeztethetetlen lenne azzal, hogy a ő kormány tagja, válaszolta Gulyás arra a kérdésre, hogy hogyan értékeli a Magyar Nemzet vagy az Origo háborús tudósításait.

július 08., 11:51

Továbbra is hallgat a kormány a szexuális zaklatással vádolt metropolita magyar állampolgárságáról

A 444 munkatársa kérdez: miért kapott rekordgyorsasággal, két hónapnyi magyarországi tartózkodás után állampolgárságot Hilarion Alfejev metropolita, akinek kicsapongó szexuális élete a források szerint „köztudott” volt az egyházon belül. Az orosz egyház budapesti feje hónapokig molesztálhatott egy ministránsfiút - az ügyre azután derült fény, hogy a fiatal lelépett a metropolita millióival, és a magyar rendőrség keresni kezdte.

Miért nem lett megfelelően átvilágítva, miért nem akadt fenn a rendszeren, és a vádak felmerülésével terveznek-e új átvilágítást? Gulyás válasza: a magyar állam az állampolgársági nyilvántartásról nem ad tájékoztatást.

július 08., 11:39

Egységesen mindenkinek 2026 júliusáig hosszabbítják meg a babaváró határidejét

Azaz a két év azoknak lesz két év, akik az elején vették fel a kölcsönt, akik később, azok már csak kevesebb ráadásnapot kapnak, derült ki Vitályos Eszter válaszából.

július 08., 11:36

Rá akarja-e venni Orbán Hszit, hogy hagyjon fel Oroszország támogatásával?

kérdezi a Népszava, mire Gulyás elmondta, hogy tekintve a két ország közötti különbséget, a céljaink mérsékeltebbek. De Kínának nagy hatása van az orosz félre, és így arra, hogy mikor lehet béke.

július 08., 11:36

Extraprofitadó: bezárják a kiskaput, amit kinyitottak

Az Mfor kérdésére a banki hozzájárulásról Gulyás azt mondja, hogy ezzel bezárnak egy kiskaput, ami eddig nyitva volt. Az extraprofitadós rendeletben a kormány hagyta benne ezt a kiskaput, valószínűleg véletlenül. Részletek később.

Gulyás szerint Spanyolország nyeri a foci-eb-t.

július 08., 11:33

A tízmilliárdos egyetemi csereprogramról

Pannónia Program néven tavaly decemberben tízmilliárd forintos nemzetközi program indult a modellváltó egyetemeknek, akik a kormány és az Európai Unió vitája miatt kiesnek az Erasmus+-ból.

A 24 kérdésére Vitályos szót kér, és leszögezi, hogy a programnak vannak külföldi partnerei. Azt nem tudja megmondani, hogy kik.

július 08., 11:28

Az AfD beférhet-e a Patrióták pártcsaládba?

Az AfD nem lesz ennek a pártcsaládnak a része, mondta el Gulyás a 24 kérdésére.

július 08., 11:27

Az Erasmusról szóló megegyezés csak a Bizottságon múlik

A magyar kormány elküldött mindent, február óta ott van a javaslatuk. Gulyás hangsúlyozta, hogy ez nem jogi, hanem politikai akarat kérdése. "Velünk lehetett tárgyalni, egy óra alatt meg lehetne egyezni", mondja Gulyás, majd azzal folytatja, hogy a Bizottság a háború, a migráció vagy a genderügyi állásfoglalása miatt akarja-e büntetni Magyarországot.

július 08., 11:25

Találkozik-e Orbán Trumppal?

Ha fognak, akkor arról tájékoztatást fognak adni, mondta el Gulyás, de konkrét választ nem adott. Orbán jelenleg Washingtonba tart, ahol kedden NATO-csúcsot tartanak.

július 08., 11:24

Magyarország az EU kisebbségéhez tartozik, amelyik a lehető leggyorsabban szeretne békét elérni

állítja Gulyás arra a kérdésre, hogy melyik nagyobb EU-tagállam támogatja Orbán "békemisszióját".

július 08., 11:21

A 24 a médiát érintő kormányzati lépésekről kérdez

Amit Gulyás korábban egy orosz propagandát tiltó EU-s rendelethez hasonlított, de amíg nincs kész a magyar verzió az igazságügyi miniszter jóvoltából, addig nehéz ezeket összevetni. Gulyás elmondta, hogy ennyire durva lépést sosem javasolna itthon. Mi a hasonlóság a kettő között, kérdezi a 24, mire Gulyás annyit mondott, hogy az EU-ban van már ilyen, de szerinte ilyen messzire nem szabad elmenni.

Mi médiumokat nem akarunk betiltani, ezt az EU megteszi, de a magyar alkotmányos keretek között nem lehetséges, tette hozzá Gulyás.

július 08., 11:18

A kormány kiáll Vidnyánszky mellett

Demonstrációt szerveznek Vidnyánszky Attila lemondását követelve hétfő délutánra a Nemzeti Színház elé az elmúlt hónapok sorozatos botrányai miatt.

Az RTL kérdésére Gulyás először visszakérdezett, hogy kik szervezik a megmozdulást, aztán megerősítette, hogy az őt kinevező Kulturális és Innovációs Minisztérium bizalma Vidnyánszky személye felé továbbra is töretlen.