A ministránsfiú azt állítja, hogy az orosz egyház budapesti feje hónapokig molesztálta, végül a fiatal lelépett a metropolita millióival és most a magyar rendőrség keresi

bűnügy
július 05., 18:17

Március 14-én a RIA hírügynökség arról írt, hogy „tetemes összeget” loptak el a budapesti Magyar Ortodox Egyházmegye épületéből még január elején. A magyar sajtóba csak két héttel később került be ez a hír, akkor, amikor már gyanúsítottja is volt a rendőröknek: az orosz-japán családból származó 22 éves Suzuki George. A fiatal férfi körözése ma is fent van a police.hu listáján.

photo_camera Forrás: Police.hu

Pedig Suzuki George-ról pontosan tudni, hogy hol van. Ő maga mondta el a történetét a rendszerkritikus, így ma már száműzetésben működő orosz lapnak, a Novaja Gazetának. Azt a történetet, hogy hogyan menekült el Budapestről Japánba Hilarion metropolita elől.

Hilarion metropolita, azaz polgári nevén Grigorij Alfejev 2009 óta vezette az orosz ortodox egyház külkapcsolati osztályát, azaz egyfajta külügyminisztere volt a befolyásos szervezetnek. Az egyházfő, Putyin hű kiszolgálójának, Kirill pátriárkának a jobbkeze volt, őt tartották az idősődő főpap lehetséges utódjának. Ezért ért meglepetésként sokakat, hogy 2022 júniusában váratlanul Budapestre helyezték. Mindenféle találgatások kezdődtek arról, miért kellett távoznia Moszkvából. Először úgy tűnt, a háborúról gondol mást, mint az egyháza és országa vezetői, de aztán valószínűbbnek tűnt, hogy valójában az orosz ortodox egyház európai vagyonának bebiztosítására küldhették ide. És hogy emellett mit csinált, azt eddig nem tudtuk.

Semjén Zsolt és Hilarion metropolita, miután Semjén átvette a „Dicsőség és becsület” rend II. fokozatát 2022. szeptember 13-án
photo_camera Semjén Zsolt és Hilarion metropolita, miután Semjén átvette a „Dicsőség és becsület” rend II. fokozatát 2022. szeptember 13-án Fotó: Magyar Ortodox Egyházmegye

Abban az időben, amikor Hilarion Budapestre érkezett, a 18 éves Suzuki George jelentkezett nála úgynevezett cellakísérőnek, amolyan főállású ministránsnak. A metropolita élt is a felajánlással és meghívta a magyar fővárosba Suzukit, 2022 októberében meg is érkezett. A fiú most azt mondta a Novaja Gazetának, hogy eleinte a saját „cellájában” lakott, de néhány hét múlva a főpap meg is hívta a saját lakásába, hogy költözzön oda, segítsen a házimunkában. A fiú élt is a lehetőséggel.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.