Mindössze 33 orosz és belarusz sportoló lesz ott a párizsi olimpián

sport
július 09., 20:10

Összesen 16 orosz, valamint 17 belarusz sportoló vesz részt semleges színekben a július 24-én kezdődő párizsi olimpián.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) keddi közlése szerint ennyien fogadták el a felkínált meghívást, ez már csak az esetleges visszalépések miatt változhat.

A NOB azt is közölte, orosz részről 19-en, belarusz részről heten nem éltek a lehetőséggel: utóbbiak közül így például nem lesz ott a francia fővárosban a két teniszsztár Arina Szabalenka és Viktorija Azarenka sem. (Ezen a linken érhető el az indulók és az indulást visszautasítók listája.)

A nemzetközi szervezet tavaly márciusban úgy számolt, hogy a részvételhez szükséges szigorú kritériumrendszerek teljesítése után 36 orosz és 22 fehérorosz versenyző indulása lesz lehetséges. Három éve Tokióban 330, illetve 104 fős volt a két ország ötkarikás delegációja.

photo_camera Danyiil Medvegyev Fotó: STRINGER/Anadolu via AFP

Ezúttal kerékpárban, kenuban, úszásban, ugróasztalban, birkózásban, tekvondóban, súlyemelésben, evezésben, sportlövészetben, valamint teniszben lesz a két nemzet valamelyikének indulója az olimpián.

Az Ukrajnában zajló katonai invázió miatt Oroszország és Belarusz a csapatsportágakban nem vehet részt az ötkarikás játékokon, és a két ország versenyzői az egyéni sportágakban is csak semlegesként indulhatnak.

Minden kvalifikált sportolónak át kell esnie a NOB által kijelölt háromtagú testület átvilágítási folyamatán. A kritériumok közé tartozik, hogy nem támogatta nyíltan az ukrajnai háborút, és nincs kapcsolata semmilyen katonai vagy biztonsági szervezettel.

(MTI alapján)